Lőrincz L. László

A halott város árnyai

zrínyi kiadó  | 1989  | papír / puha kötés  |  160 oldal

Libri Antikvárium
Sidney, május Daniel Clayton, ha lett volna kedve, ezerszer is elátkozta volna azt a májusi napot, amikor kapcsolatba került a kenguruvédőkkel. Annál is inkáb, mert bár őszintén szólva, semmi kifogása nem volt az erszényesek ellen, korábban eszébe sem jutott volna megvédeni őket. Úgy gondolta, van elég eszük a kenguruknak, hogy megvédjék magukat. Ha meg nem, magukra vessenek. Sem a hadihajón, ahol korábban szolgált, sem pedig a rendőrség kötelékében nem foglalkoztak ugyan tudományos alapossággal a természetes kiválasztódás törvényével, Clayton mégis meg volt győződve róla, hogy az ügyesebbek, találékonyabbak, egyszóval az életrevalóbbak, megtalálják a boldogságukat; míg az ütődöttek, gyengék vagy tompa eszűek szépen kihullanak a rostán. Ha megkérdezték volna, mi a véleménye a kengurukról alighanem csak a vállát vonogatta volna. Megértette a farmereket is, akik torkig voltak a kenguruk okozta károkkal, a húsipart is, amely jó pénzért értékesíteni tudta húsukat, de végső soron megértette a kengurukat is, "akik" ódkodtak tőle, hogy konzervdobozban fejezték be az életüket. Claytonnak az volt a véleménye, hogy az élet harc: a lovasok és puskások megpróbálják elkapni az erszényeseket, azok viszont igyekeznek eltűnni a balfenéken, és bosszúból vadul szaporodnak. Minden egyes dobozba került kenguru helyére tíz másik lép, s az élet megy tovább. A tenger hullámzik, a nap ragyog Ausztrália felett, a környezetvédők összecsapnak a hatóságokkal, kiborítanak néhány vagon kenguruhúst az utcára, összevernek néhány bérvadászt: Ausztrália éli mindennapi, nagyobb drámákat szerencsére nélkülöző életét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Sérült sarok
Kiadó zrínyi kiadó
Kiadás éve1989
Oldalak száma:160
Súly100 gr
ISBN2310016904994
ÁrukódSL#2112688861
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza