5 db könyv Ellen G. White keresztény tanításaiból: Krisztus példázatai + Krisztus követése + A nagy küzdelem + Jézus élete + Gyermeknevelés

advent kiadó  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
Krisztus példázatai Jézus ránk maradt tanításainak legtömörebb összefoglalásai a példázatok. Jézus nem elvont elméleteket, tanokat akart közölni általuk az emberekkel, hanem olyan gyakorlati életszabályokat, melyek által elmondhatta nekünk, hogy Isten a mindennapi élet apró dolgaiban is elrejtette a megváltás titkait. Ellen G. White e kötetében segíteni akar nekünk abban, hogy e példázatok üzenetének mélyére hatolhassunk. A szerző téma szerint csoportosította a példázatokat, s feltárta azok tanulságait. Krisztus követése Ez a kötet E. G. White két népszerű könyvét tartalmazza. A ,,Jézushoz vezető út" a Biblia után a legtöbb nyelvre lefordított vallásos könyv, amelyről még 1894-ben azt mondta első magyar fordítója: ,,ez az életkeresztyénség hittana". A másik könyv Jézus hegyen mondott beszédéhez fűz gondolatokat; ahhoz a beszédéhez, amire Krisztus etikája épül. Lényegében mindkét könyv Krisztus útját egyengeti mibennünk, mindennapjainkban. Hiszen Jézus ma is itt akar járni miközöttünk, el akar kísérni munkahelyünkre, családunkban is ott akar lenni, mert ő a mi számunkra is úttá lett, igazsággá és életté. A nagy küzdelem A nagy küzdelem nem más, mint Krisztus és Sátán harca. Senki sem lehet közömbös ebben a küzdelemben, hiszen minden nap, az életnek szinte minden helyzetében döntenünk kell Krisztus és Sátán - a nagy küzdelem két fovezére között. A könyv Kr. u. 70-tôl, Jeruzsálem pusztulásától egészen Jézus második eljöveteléig mutatja be az eseményeket. Eddig mintegy 35 nyelven, több, mint 10 millió példányban jelent meg. Jézus élete E könyv írója a legolvasottabb keresztény írók egyike ; nem ismeretlen hazánkban sem. Sok könyvét lefordították nyelvünkre. Ellen Gould White 1827. november 26-án Gorhamban született, és 1915. július 16-án St. Helenaban halt meg. 1891-1900-ig Ausztráliában tartózkodott, itt írta meg súlyos betegen a ,,The Desires of Ages" ( A korszakok vágya) című könyvét Jézus életéről. E. G. White mindig a legnagyobb gonddal írt, de egyik könyve sem foglalkoztatta ennyire mélyen, mint ez a könyv. Vívódását egy 1892-ben írt levelében így fogalmazta meg: ,, Ó milyen képtelen és ügyetlen vagyok arra, hogy kifejezzem, ami lelkemben ég Krisztus missziójáról. Alig mertem elkezdeni a munkát... Mit mondjak és miről hallgassak? Éjszakákon át éberen fekszem és könyörgök az Úrhoz a Szentlélek maradandó jelenlétéért...Reszketek a félelemtől, nehogy elsekélyesítsem hétköznapi szavakkal a nagyszerű megváltási tervet. Félelemmel és tisztelettel hajtom meg magam lélekben Isten előtt és mondom : Ki alkalmas ezekre a dolgokra? " Szavai arról az alázatról tanúskodnak, ahogy a ,,témá"-hoz nyúlt. Jézus Krisztussal, szeretett Megváltójával személyes kapcsolata volt,ez tette alkalmas eszközzé. Könyve 1989-ban jelent meg. Jézus élettörténete egyedülálló ; emberi sorsokhoz nem hasonlítható. Ő azért jött a földre, hogy szolgáljon teremtményeinek. Benne az önzetlen barátot, a megértős segítőt, a legnagyobb orvost és tanítót ismerhetjük meg, aki problémáinkra az egyedüli megoldást hozza. A ,,Korszakok küzdelme" sorozat negyedik kötete ,,Az apostolok története" az ősegyház kezdeti szakaszát mutatja be. ,,A nagy küzdelem" című könyv pedig Jeruzsálem pusztulásától a mennyei Jeruzsálem megalapításáig követi végig a kereszténység közel két évezredes történetét. Gyermeknevelés "A nevelés sokkal nagyobb jelentőségű annál, mint ahogyan sokan gondolkodnak felőle: magában foglalja a csecsemőből gyermekké, a gyermekből ifjúvá és az ifjúból felnőtté válás egész folyamatát. A nevelésnek azonnal meg kell kezdődnie, amikor a gyermek felfogóképessége nyiladozni kezd..." E sorok érzékeltetik, hogy milyen megközelítésben szól a szerző a gyermeknevelés nagy témájáról. Nem a saját meglátásait közli: tanácsai a bibliai alapelvekre épülnek. ,,Az apáknak és anyáknak rá kell ébredniük, milyen hatalmas a felelősségük... Emberi bölcsességnél többre van szükségük nevelési munkájuk minden egyes lépésnél annak megértéséhez, miként nevelhetik gyermekeiket a legmegfelelőbben, hogy hasznos és boldog életet éljenek ezen a földön, és felkészüljenek egy magasabb rendű szolgálat nagyobb örömére Isten országában..." Ellen G. White kijelentései olykor meglepőek, ütköznek a népszerű nevelési eszmékkel és gyakorlatokkal. Mégis könnyen belátható az igazságuk. A hagyományos és újabb nevelési irányzatok zűrzavarában a Bibliából származó, feltétlenül megbízható, a történelmi korok változásával el nem évülő alapelveket és gyakorlati útmutatásokat tárja elénk ez a könyv.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó advent kiadó
Súly3200 gr
ISBN2310005841699
ÁrukódSL#2112636458
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza