Amikor újra együtt leszünk
művelt nép könyvkiadó | 2026 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
2023. október 7-e reggelén Rachel Goldberg-Polin szeretett huszonhárom éves fiát, Hersh-t elrabolták az egység és a szeretet ünnepének hirdetett zenei fesztiválról, és Rachel élete abban a pillanatban örökre ketté szakadt az Az Előttre és az Az Utánra.
A következő tizenegy hónapban Rachel és a férje, Jon fáradhatatlanul dolgoztak nyilvánosan és a kulisszák mögött is, hogy kiszabadítsák a túszokat, némi emberséget leheljenek ebbe a helyzetbe, miközben szüntelen érzelmi és lelki kínokat álltak ki. Rachelt az elevenbe vágó és lázas könyörgéseinek ereje hamarosan a túszválság arcává tette. És amikor 328 nap erőszak és kegyetlenség túlélése után Hersh-t és öt másik foglyot kivégeztek, Rachel lett az arca annak a végső árnak is, amit meg kellett fizetniük.
Az Amikor újra együtt leszünk című könyvében Rachel papírra veti minden fájdalmát, szeretetét és vágyódását, hangot ad a köztünk élő megtörteknek, és emlékezetünkbe vési, hogy még akkor is létezik fény, csak máshogy, amikor a világot fojtogatja a sötétség.
Hogy hogyan találjuk meg?
Az, ami vele történt, szélsőségesen megrázó, de lényegét tekintve egy egyetemes történet arról, hogyan viseljük el a gyászt.
Történet arról, hogyan emlékezzünk, hogyan tartsunk ki, hogyan szenvedjünk és hogyan szeressünk.
"Vannak napok, amikor teljesen összeomlok", írja. "Megállás nélkül végig sírom a napot. Azt hittem, ez fizikailag nem lehetséges, de a sírás egy pillanatra sem szünetel. Ez nagyon hosszú idő a sírásra. Reméltem, hogy felszáradnak a könnyeim. Aztán vannak napok, amikor leheletnyi napfényt látok. Nem odakint. Magamban. Bennünk".
Előrendelhető
Várható megjelenés:
2026. 11. 09.
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás
| Kiadó | művelt nép könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2026 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| ISBN | 9789635807130 |
| Árukód | 2808056 / 1240267 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
Előrendelhető
Várható megjelenés:
2026. 11. 09.
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás






























