Felnottkent olvastam el,elotte csak hallottam rola.Szerintem nem 13 eves kamasznak valo en nem fogom odaadni a gyerekemnek ha annyi idos lesz,inkabb olvasa el kesobb!azert jo konyv!
Első szerelmem ez volt Salingertől. Aztán persze végig olvastam az életművét, és arra a véleményre jutottam, hogy igazán írhatott volna még többet, mert mind zseniális. Imádtam az összes könyvét!
A sok visszajelzés alapján sokkal jobbat vártam volna ("a sorozatgyilkosok alapműve" stb.). Nekem annyira nem bejövős, inkább erőltetett. Holdent inteligensnek sem nevezném. Nekem ... szóval nekem nem tetszett annyira. Meg lehet kövezni érte, vagy azt lehet mondani, hogy nem nőttem fel, vagy nem tudom. Lehet mondani rám bármit. Sok, sőt rengeteg könyvet olvastam, de őszintén örülök, hogy ez a könyv nem lett hosszabb.
13 évesen olvastam először, akkor már tisztában voltam vele, hogy a legmeghatározóbb regény, amit életemben valaha olvasni fogok. Ez teljes mértékben annak köszönhető, hogy Holdennel úgy tudtam azonosulni, ami ennyi év eltelte után is példátlan. Abból a szempontbó furcsa a regény, hogy az olvasóknak csak bizonyos része képes teljesen belehelyezkedni az elidegenedettnek nevezhető főszereplő karakterébe, ezért van az, hogy valakinek benne van "az első ötben", valaki pedig csak "olvasta". Rengeteg igazság, hihetetlen őszinteség van a regényben, minden, amin a felületes emberek átsiklanak, vagy amit nem mondanak ki soha. Sok nagyszerű regényt olvastam már, mégis ez az, ami leginkább "megtalált". Nagyon ajánlom azoknak, akik már megérettek rá, valamint Salinger többi művét is, remek író.
Nagyon jó ez a könyv,zseniális meg minden,ahogy Holden mondaná. És igazat beszélne szerintem.Közhely,de tényleg szinte példátlanul mély és árnyalt a főhős személyisége.Nagyon hatásos regény,de én nem adnám oda ezt egy gyereknek,mert lelkileg és érzelmileg még nem elég érett hozzá.
A legkedvesebb Salinger-művem! Egyszerűen imádom!Az a legkülönösebb,hogy az ember valójában nem is tudja megfogalmazni,hogy miért imádja.Egyszerűen csak megfogja az alkotás és az,ahogyan a szerző varázsol a szavakkal. Ilyenre csak a legnagyobbak képesek.
Az első rész kitűnő, egy remekbeszabott jellemtanulmány,humoros előadásban. A második rész a végletekig őszinte és személyes jellegű,és ez kevésbé tetszett,mert Salinger talán túlságosan is részletezett mindent.Az pedig nem igazán érdekli az olvasót,hogy Seymournak milyen orrnyerge volt meg egyebek.
Én körülbelül tizennégy évesen olvastam először a könyvet s eléggé kikészített,mit ne mondjak, mivel - bár valahogy mindig szinte minden az elmebomlás jeleit véltette felfedezni az olvasóban (ami az emberek a főhősre kivetített ítéletét illeti persze), mégis - ez a tizenéves teljesen normálisnak tűnt. Félenknek, magabiztos s egészséges önbizalomhiánnyal ugyan, de intelligesnek. Ennyi.
Jó, hogy ez a könyv újra és újra megjelenik. Igy legalább itthon nem fedi le ezt a műfajt egy Salinger Richárd. Adrian Mole nem jön? Nem baj. Jön helyette biztos egy Mole Géza.