Gion Nándor
(5)
(4 értékelés)
Az 1960-as évek elején nagy változás történt a vajdasági magyar irodalomban: Egységesen lépett fel egy viszonylag nagy létszámú fiatal nemzedék, amelyik semmiféle közösséget nem vállalt a korábbi, e nemzedék által provinciálisnak tartott vajdasági magyar irodalommal. Ez az úgynevezett Symposion nemzedék a Képes Ifjúság című lap irodalmi mellékletében jelentkezett, majd 1964-ben a Kontrapunkt című antológiában és ugyanekkor létrehozott folyóiratában, az Új Symposionban mutatkozott be. A fiatalok később valamelyest "klasszicizálódtak", de az új eszmék és irányzatok iránti nyitottságukat később is megőrizték. Ennek a nemzedéknek - Tolnai Ottóval együtt - kiemelkedő képviselője volt Gion Nándor. Ő is neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó könyvvel kezdte pályáját, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott "dúsított realizmus" jellemző.
1.
Első, Új Symposion-beli megjelenése 1971-ben botrányos fogadtatásban részesítette a szerzőt, nem is...
3.800 Ft helyett
3.610 Ft
(Megtakarítás: 5%)
KosárbaRaktáron, rendelhető 1-3 munkanap
2.
Az életműsorozat negyedik kötetében Gerold László összeállításában
a szerző valamennyi novellája...
4.800 Ft helyett
4.560 Ft
(Megtakarítás: 5%)
KosárbaRaktáron, rendelhető 1-3 munkanap
3.
A Gion-életmű harmadik kötete hat ifjúsági regényt tartalmaz. Ezek a következők: Engem nem úgy...
4.
Négy regény - Életmű sorozat I. 1898-ban indul Gion Nándor regényfolyamának cselekménye és a...