Balassi Bálint
(18)
(0 értékelés)
Apja gyarmati Balassi János (Balassa Menyhért báró testvére), aki ekkor a zólyomi vár főkapitánya; anyja Lekcsei Sulyok Anna. A költő szülei 1553 tavaszán kötöttek házasságot. A Balassa család a Sulyok família révén a kor nevezetes személyeivel került rokonságba: Sulyok Sára az egri hősnek, Dobó Istvánnak volt a felesége; Sulyok Krisztina pedig a majdani fejedelemnek, Bocskai Istvánnak adott életet. Bálintnak 1563-ban egy öccse is született, Ferenc.
Istenes énekeket Balassi költői pályájának szinte valamennyi szakaszában írt, de a legszebb, legmegragadóbb költemények életének válságos éveiben születtek. A kétségbeejtő helyzetekbe sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel ezekből a költeményekből. Elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, őszintén megvallja vétkeit, bűnei bocsánatáért esedezik, szinte perlekedik, alkudozik Istennel a kegyelemért, egyéni megváltásért.
Balassinak "az maga kezével írt könyvében" a 33. vers címközleménye: Kiben bűne bocsánatáért könyörgött akkor, hogy házasodni szándékozott.
Ez az alkotás a ifjúkori költeményeit zárja le. Harmincéves ekkor a költő és házasodni készül, nagy reményekkel egy új életperiódus előtt áll, tisztázni és tisztára mosni szeretné korábbi életét, ezért tör fel belőle az őszinte bűnbánás és gyónás megrendítő éneke.
A hányatott sorsú költő Lengyelországban írhatta 1591-ben talán legszebb istenes éneket, az Adj már csendességet... kezdetű költeményét. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. Sóhajt az utolsó felmentés és az engesztelő halál után. Az egész vers csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. A 8 strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik: 1-2 vsz: könyörgés; 3-6.:érvelés, indoklás; 7-8.: könyörgés. Ha az áhított harmóniát a földi életben nem találhatta meg már az ember, a költő megteremtette a szépség és szellem külön harmóniáját, rendjét a művészet világában.
Balassi a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette. Ezt bizonyítja nevezetes drámai műve: Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül szép magyar comoedia. Ez a munkája 1589-ben keletkezett, s a Júlia meghódítására irányuló utolsó kísérletének tekinthető. Ezzel egy új műfajt honosított meg a magyar irodalomban a reneszánsz szerelmi komédiát.
1.
A 2004-es esztendő Balassi-emlékév. A költő születésének 450., halálának 410. évfordulójára...
2.100 Ft helyett
1.995 Ft
(Megtakarítás: 5%)
2.
A SOROZAT KÖTETEI:Illyés Gyula: Puszták népeKosztolányi Dezső: Válogatott versekMóricz Zsigmond:...
620 Ft helyett
589 Ft
(Megtakarítás: 5%)
5.
Az Osiris klasszikusok sorozatban megjelenő kötet Balassi Bálint összes műveit tartalmazza:...
7.
A sorozat kötetei:Illyés Gyula Puszták népe; Kosztolányi Dezső Válogatott versek; Madách Imre Az...