Vaszary Gábor

Kislány a láthatáron

helikon kiadó  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  408 oldal

Valakinek éppen regényt kellene írni, de nem tudja, miről írjon, csak sok pénzt szeretne keresni vele. Ezzel a meglepő helyzettel indul a regény. Vagy nem is annyira meglepő? Írjon kutyáról? Írjon krimit? Írjon tragikus történetet? Természetesen mindegyik ellen megvan kapásból az ellenvetés: el lehet-e adni? Szóval látjuk, a harmincas években ugyanaz volt a sanyarú írói sors. Vaszary a tőle megszokott kacsintós pimaszsággal rögtön elkezdi hálóba fogni az olvasót: beavatja apró írói fortélyaiba, mígnem aztán szinte együtt választják ki az 1930-as évek bestsellerének helyszíneit, szereplőit, szerkezetét. Közben persze kikacsintva az olvasó felé is. Helyszín: Siófok, Hortobágy, Debrecen és Parádfürdő – nyáron, amikor mindenki szórakozni akar. A bonyolító eszköz: mindezeket a helyszíneket AUTÓVAL bejárni. És a négy ülésre pályázó hat fiatalember szeme előtt megjelenik a KISLÁNY is. Aki persze, a kor vágyképeinek megfelelően, Amerikából ruccant vissza az óhazába, mindösszesen szintén fiatal nagynénjének társaságában. Aztán el is kezd íródni a történet, csak a valódi írót közben folyton gyötri a pénztelenség. Vaszary habkönnyű és szellemes – mint mindig.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:408
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly560 gr
ISBN9789632271484
Árukód2055406 / 1000200

Vásárlói értékelések, vélemények

Orsi
2010. 08. 03.

Jó könyv, tetszett !

Péter
2011. 06. 28.

Az egyik legszórakoztatóbb könyv. Ma is igaz dolgokkal teletűzdelve, társaságban óvatosan olvasva - furcsa, ha az ember időnként akaratlanul felnevet.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat