Vámos Miklós

Félnóta

VÁMOS MIKLÓS MŰVEI

európa könyvkiadó kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  404 oldal

Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban. Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 - vagy inkább '85, akkor kaptam a második korrektúrát - óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek. A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:404
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly410 gr
Sorozat VÁMOS MIKLÓS MŰVEI
ISBN9789630787871
Árukód2201611 / 1056204

Vásárlói értékelések, vélemények

Archie Dumbarton
2009. 04. 19.

attól, hogy Osztovics Levente már nem él, még nem kéne kiadni...erre ott van/volt(?) az Ab Ovo, vagy nem?.....


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat