Zsötem, avagy a trópus a mumusom?

Az elmúlt négy és fél évben háromszor költöztem. Ebből kétszer másik országba. Ezzel a teljesítménnyel (szerintem) tapasztalt költözködőnek számítok. Mégis minden egyes költözésem más és más volt. Főleg ez a legutóbbi, amikor nemcsak hogy másik országba, hanem másik féltekére is sikerült. Persze a két utolsó költözés sokkal jobb volt, mert ott már volt Pasi is a sztoriban. Először mint szerelem, aztán - most legutóbb - mint férj!

Azt hiszem, a Pasi hibátlan! Vagyis majdnem az. Csak egy hibája van - egy sor kisebb hibán kívül, persze -, a Pasi: egy francia mérnök!

És ezzel nincs is baj, mert amint tudjuk, van annak előnye, ha az ember lánya egy külföldi pasival köti össze az életét. (Pláne, ha még diplomája is van. Anyák álma!) Megtanulhat egy idegen nyelvet - jó esetben ezt az idegen nyelvet még nem ismeri -, megismerkedhet egy másik kultúrával, más szokásokkal, más országgal. És addig, amíg mi otthon vagyunk, azt vesszük észre, hogy a pasink alkalmazkodik - legalábbis az enyém -, tanul és figyel. Lehet vele villogni a szingli és családos barátnők előtt, kérkedni, hogy milyen szuper pasast fogtunk ki. (A Pasim még magyarul is megtanult!) Fantasztikus - mondhatnánk! Megfogtuk az isten lábát! Aztán komolyra fordulnak a dolgok, és már a közös életet tervezgetjük. Meg azt, hogy esetleg nem Magyarországon élünk majd. Ez először elképzelhetetlen, aztán, ahogy telnek a hetek, egyre jobban el tudjuk fogadni a lehetetlent. Sőt, egy idő múlva már várjuk is! És egyszer csak azt vesszük észre, hogy a reptéren állunk - barátok társaságában -, búcsúzkodunk, mert épp a világ másik oldalára indulunk.

Kezdetét veszi egy kaland!