Spiró György

Messiások

magvető kft.  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  648 oldal

Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából. Szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint Mickiewicz és Stowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a 1848-1849-es forradalmakban.
Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet - az élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György a tőle ismert
alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei "nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek." A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:648
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly980 gr
ISBN9789631425529
Árukód2057619 / 1001011

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál