Rory Clements

Mártír

agave könyvek kiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  372 oldal

1587-ben I. Erzsébet birodalmában zűrzavar uralkodik. Csak idő kérdése, hogy a spanyolok mikor állnak bosszút és Stuart Mária fejét is bármikor lecsaphatja a hóhér. A viharos események középpontjában John Shakespeare áll, Erzsébet kémszolgálatának fő hírszerzője, aki tudomást szerez róla, hogy merénylet készül Francis Drake, az angol tengeri sárkány ellen, aki rettegett hajóhadával együtt a kikötőben tartózkodik. Ha Drake meghal, Angliának vége: a spanyolok lerohanják. A pletykáktól terhes Londonban dolgozó Shakespeare nem könnyen igazodik ki a nyomok között. Aztán egy zugnyomdában megtalálják egy fiatal arisztokrata nő megcsonkított holttestét, Shakespeare pedig tudja, hogy olyan politikai darázsfészekbe nyúlt, ami vele is végezhet, ha nem vigyáz. A királyi udvar fenséges és szövevényes pompájától Őfelsége flottájának kecses vitorlásán át a Southwark buja bordélyaiig Shakespeare sok helyen megfordul, és kénytelen belátni, hogy a látszat gyakran csak látszat, mögötte a valóság egészen mást mutat. Rory Clements nagysikerű történelmi krimije a Tudorok című tévésorozatból és C. J. Sansom Matthew Shardlake-sorozatából ismert korba vezeti el az olvasót kivételes felkészültséggel és feledhetetlen izgalmakkal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 831 Ft

A termék megvásárlásával

283 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó agave könyvek kiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:372
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly360 gr
FordítóTörök Krisztina
ISBN9789639868717
Árukód2209892 / 1066051

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 831 Ft

A termék megvásárlásával

283 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat