Péter Erika

Boldogságbolt

ab art kiadó  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  32 oldal

Adós vagyok le nem írt sorokkal olvasható Péter Erika egyik versében, miközben az elmúlt tíz évben szinte folyamatosan törleszt. Bár már egészen fiatalon írt verseket, nyomtatásban először 2004-ben adták ki alkotásait. Azóta öt gyermekeknek és négy felnőtteknek szóló verseskötete jelent meg, írt novellákat, most pedig egy regényen dolgozik.
Tíz évvel ezelőtt jelentős fordulatot vett Péter Erika élete. Az addig a fiókban megbújt vagy kollégái, barátai körében felolvasott versekből sorra születtek a könyvek, a gyerekzetek a Nyakatekert zsiráf, a Csupa Csiga, a Zabfalók, a Verselhetek, a Boldogságbolt és a lélekzetek: a Mindörökké mosoly, a Szeretőim a szavak, a Túlhordott ölelés és a Másodvirágzás. Elemi erővel törtek elő belőle a szavak, a verssorok, amelyekkel az egykori óvó néni megmosolyogtatta a gyerekeket és elgondolkodtatta a felnőtteket, és amelyek irodalmi díjakat hoztak számára, megkapta például a Körösök Gyöngye-díjat is. (Miklóczy Erika)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó ab art kiadó
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:32
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly200 gr
IllusztrátorFekete Hajnal
ISBN9788080871673
Árukód2488765 / 1106407

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál