Dante - Szó, szimbólum, realizmus a középkorban

Babits Mihály Színjáték-fordításának bevezetőjében Dante költeményét csak a művelt közönségnek ajánlotta. A mű ismeretlen világba vezeti a mai olvasót. Idegen számunkra a középkor nem e világi szempontokat érvényesítő gondolkodásmódja s az a törekvése, hogy minden tapasztalható dologban az isteni jelenlétét és jelentését kereste. A szerző e gondolkodásmód sajátosságait mutatja be az irodalom területén: az öt fő fejezet egymásutániságában először azt, hogy a mai ember mit tanulhat a 13-14. századtól, majd a nyelvi kifejezést, a szimbólumalkotásra vonatkozó akkori ismereteket, módszereket és a "teológiai" realizmus mibenlétét elemzi. A szó, illetve a szimbólum a két nagy Commedia-elemző fejezet központi témája. Az előbbiben a zene és a képzőművészet is jelentős szerepet kap. A purgatórium mint "összművészeti" alkotás jelenik meg, amelyben a képleírások, illetve a liturgikus énekek a lélek folyamatos felfelé emelkedésének, a cselekvésnek elmaradhatatlan kísérői, sőt irányítói. Az utóbbiban a másokról pontos leírást adó, róluk véleményt formáló, de fizikai megjelenését tekintve rendkívül szemérmes Dante alakját bontja ki a különböző hasonlatokból és metaforákból. Rendkívül egyszerű nyelvezetével, a bonyolult dolgok világos kimondásával a monográfia segít abban, hogy a színjátékolvasó megfeleljen Babits elvárásainak.