Nyirő József

Kopjafák

kairosz könyvkiadó kft.  | 2001  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  264 oldal

...Egyik legmaradandóbb s felejthetetlen írásában a székely Kolozsvárra viszi nagybeteg feleségét. Már a tanár sem tud rajta segíteni, az asszony meghal s nincs pénz, nem lehet hazaszállítani. Sokáig vívódik és töprenkedik a székely, végül is felöltözteti a halott asszonyt, s beülteti a vasúti kocsi sarkába, mintha élne, így viszi haza, hogy a honi temetőben pihenjen, hiszen ez volt a végső kívánsága. Az utasok észreveszik, hogy halott utazik, de valami különös érzés fut át rajtuk, s nem szólnak semmit. A kalauzt is megkapja ez az érzés, és szemet huny a dolog felett. „A férfi pedig nem bírja tovább. Csendesen sírni kezed. A szerelem, boldogság, élet, álom jut eszébe, az együtt töltött idők, tervek, erők, lélek minden, amit ez a kihélt asszony jelent neki. Érezte, hogy valami csodálatosat cselekszik, és az életét adta volna érte A hőssé való növekedésnek új, belső útja jelenik meg elöltünk, s a magyar nép belső méretei, határai. Így még nem láttuk a magyar népet, ez a népélmény már valóban túlnő a realista-naturalista korszak szemhatárán... A magyar ballada új stációja ez: a földmíves magyar arca szépül s tisztul meg benne....Kell, hogy Nyírő könyve mindnyájunké legyen, kell, mindnyájan teljesebb magyarok és teljesebb emberek legyünk általa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2001
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:264
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly360 gr
IllusztrátorGy. Szabó Béla
ISBN9789639302839
Árukód2059379 / 1001689

Vásárlói értékelések, vélemények

Zsellér Gyula
2002. 12. 08.

Iskolai kötelező olvasmánnyá kellene tenni! Katarzis!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat