Móra Ferenc

Olaszországi csavargásom

eri kiadó  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  112 oldal

Nem vesztettek frissességükből, szellemességükből Móra Ferenc 1925-ben levelek formájában írott olaszországi útiesszéi, amelyek két évvel később kötetben is megjelentek. Kosztolányi Dezső 1927-ben az itt következő gondolatokat fogalmazta meg Móra tárcaköteteit olvasva, miközben azt kutatta, hogy "vajon miben lakozik az író varázsa, aki utóbbi esztendőkben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerűbbeknek ?" "Világnézetét derűnek szokás nevezni. Én nem tartom annak. Derűs ez, de borús is egyszerre, az édest vegyíti a keserűvel, a nyájasságot a gúnnyal, a politikai hitet a mindenbe beletörődő közönnyel, az andalgást a teremtettével, a szomorkodást a duhajsággal, a megbékélést a dohogással s egy csipetnyi, rokonszenves lázadással. Ezek a tulajdonságok azonban nem mondanak egymásnak ellent, hanem szervesen, arányosan összeolvadnak a "humor" nedűjében. Csak a humor tud megérteni egyszerre kettőt, csak az képes fölfogni egyszerre a dolgok kicsiségét és nagyságát, az egész élet viszonylagosságát. (...) Szeret meg-megállni, vargabetűt tenni, zárójeleket nyitni. Éppen eszébe jutott valami. Mégis mindig célhoz ér. Mondatai természetesen göngyölődnek le egymásról. Tiszteli a betűt, mértékes művésze az írásnak. Önmagában rendkívül megvetheti a teliszájúságot. Markolj keveset, és fogj sokat..."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 795 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó eri kiadó
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:112
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly320 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789638090935
Árukód2058010 / 1001291

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 795 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat