Mario Vargas Llosa

A diszkrét hős

európa könyvkiadó kft.  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  504 oldal

Két diszkrét vagy szerény? hősről szól Mario Vargas Llosa új regénye: az egyik, Felícito Yanaqué egy szegénysorból jött szállítási vállalkozó, aki nem hagyja, hogy megzsarolják, és védelmi pénzt kelljen fizetnie; a másik, Ismael Carrera, fittyet hányva társadalmi osztályának és főképpen az örökségre ácsingózó fiainak elvárásaira, idős korában feleségül veszi a cselédlányát.
Mindkét döntés szövevényes bonyodalmakat és vad indulatokat szabadít el; és szegény don Rigoberto, aki már nyugalomba akar vonulni, és csak az esztétikai (és szerelmi) örömöknek kíván élni, akarata ellenére az események egyik főszereplője lesz.
Újból Peruban vagyunk tehát, ahol Vargas Llosa tüneményes pályafutása indult, s ahol első, fergeteges könyvei játszódtak; és újból találkozhatunk az életmű több felejthetetlen alakjával: nemcsak a testi szerelmet művészi fantáziával gyakorló Don Rigobertóval és fiával, Fonchitóval (aki, mint emlékszünk, annak idején, még kisfiúként elcsábította mostohaanyját), hanem Lituma őrmesterrel is, aki próbálja megtalálni a zsarolókat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 125 Ft

A termék megvásárlásával

312 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:504
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly390 gr
FordítóSzőnyi Ferenc
ISBN9789634051008
Árukód2602742 / 1145098

Vásárlói értékelések, vélemények

A.
2017. 04. 20.

Igazi Vargas Llosa-regény, már az elején magába szippantott. Nagyon örültem, hogy ismét találkozhattam a lapokon Litumával, Silva kapitánnyal és don Rigoberto családjával. Aki szereti MVL-t, most sem fog csalódni.

A.
2017. 04. 20.

Igazi Vargas Llosa-regény, már az elején magába szippantott. Nagyon örültem, hogy ismét találkozhattam a lapokon Litumával, Silva kapitánnyal és don Rigoberto családjával. Aki szereti MVL-t, most sem fog csalódni.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 125 Ft

A termék megvásárlásával

312 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat