Márai Sándor

A nagyság átka - Publicisztika 1937-1939

helikon kiadó  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  456 oldal

Gyufaszálnyi világosságot gyújtani napról napra, tömegek eszméletének homályában, szemmel tartani ízlést és ízléstelenséget, kézmozdulattal utat mutatni, megfélemlíteni fondorkodó és lappangó kalandorokat, s közben néha felkiáltani, emberek vagyunk, ne feledjétek! Ez az újságírás. Az igazi. Amiért talán érdemes lemondani az írói kolostorok gőgjéről és magányáról is Márai Sándor 1937-ben megfogalmazott újságírói hitvallását hosszú pályája során, befutott szépíróként is szem előtt tartotta. Talán ezért hatnak mai is frissnek, elevennek több mint hetven évvel ezelőtt, 1937-ben, 38-ban és 39-ben írt cikkei. Nincs a mozgalmas világpolitikának egyetlen olyan epizódja, amelynek megítélésében tévedett volna. Ahogy feltűnése pillanatában átlátott Hitleren, nem tévesztik meg a szovjet kirakatperek sem. Az emberi értelem, az európai kultúra nevében utasítja vissza, teszi nevetségessé mind a náci, mind a bolsevik propagandát. Persze nemcsak a politikai kalandorok foglalkoztatják, hanem a hétköznapok jelenségei, éttermek, könyvek, színházak, filmek, hamar kipukkadó szenzációk. És mindenekelőtt az ember, aki olykor megfeledkezik embervoltáról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:456
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly480 gr
ISBN9789632273082
Árukód2222770 / 1078696

Vásárlói értékelések, vélemények

Rimanócvzy Jenő
2014. 05. 17.

Márai Sándor A nagyság átka (Publicisztika 1937-1939) könyve élvezetes olvasmány. Márai egyes cikkében tulajdonképpen megjósolta jelenlegi korszakunk visszásságait is. Amitől félt, az be is teljesült, részben a II. világháború utáni időszakban napjainkig.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál