Dorina juhász ruszthiné dr.  |  dr. miklós juhász  |  dr. Tóth András

Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez

orac kiadó kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  784 oldal

Mintegy 18 év telt el azóta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal munkatársainak közreműködésével megjelent a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) első kommentárja. Az eltelt közel két évtized alatt a Tpvt. számtalan változáson ment keresztül, miközben a hazai jogalkalmazási gyakorlat is jelentős mértékben gazdagodott, amelynek különös jelentősége van a jogterület működése és fejlődése szempontjából. A hazai versenyjog az elmúlt 25 évben e lassan induló, ám folyamatos építkezés eredményeként egyre inkább olyan komplex jogterületté fejlődött, ami a törvényi szabályozás gyakorlati megvalósulását bemutató és elemző, átfogó, új kommentár elkészítését, kiadását igényelte. Mindez nem jöhetett volna létre a Gazdasági Versenyhivatal munkatársainak és a terület elismert gyakorlati szakembereinek bíráinak, ügyvédeinek építő hozzájárulása nélkül. Bízunk abban, hogy e Kommentár hozzájárul a joggyakorlat fejlesztéshez és jobb megismeréséhez. Haszonnal forgathatják nemcsak a versenyjoggal foglalkozó szakmai közönség tagjai, hanem a megfelelésre törekvő jogkeresők is, akiknek hatékonyabb tájékoztatása és versenyjogi tudatosságának növelése a Gazdasági Versenyhivatal kiemelt célja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:784
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1318 gr
ISBN9789631215229
Árukód2605827 / 1145833

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat