Ködember

Ezt a könyvet az élet írta, melynek tollát az érzelmek vezették a papíron. Azok az érzelmek, melyek néha szárnyalnak az örömtöl egészen az égig, fénycsóvát húzva, s a világnak mutatva, milyen szép is az élet. Aztán, ugyanezek az érzelmek kihunynak, mint erejét vesztett parázs, és bánatosan hullnak alá szégyenkezve, megszégyenülve, mert rövid időre megkóstolhatták a boldogság ízét. Az élet nem túloz, és nem óvatoskodik. Könyörtelenül a nyakunkba ont  bármit és szembesít önmagunkkal. Nem mindig fogalmaz irodalmi stílusban, de érthetövé teszi számunkra a mondanivalóját. Amikor vidámságról ír, mosolyra fakaszt, ha pedig bánatról és fájdalomról, vele együtt sírunk mi is. Soha nem ígér semmit, és mégis a legjobbbarátunk.

És mit érezhet az ember, akinek ez a furcsa szerzet a legnagyobb ellenségévé válik? Mekkora fájdalom érhet valakit, akit a bosszú tart életben, és képes a legveszélyesebb helyzetbe is belesodródni, mert úgy érzi, nincs már veszteni valója? Mi alapján válogatja meg a sors, hogy kit tesz kegyeltjévé, és kit ostoroz egy életen keresztül?

Soha nem fogjuk megtudni, és ne is próbáljuk. Ez mindig az ő titka marad. Viszont volt egy fiatalember, aki szembeszállt vele, és nem hagyta, hogy kegyetlenkedésével megtörje őt, és amikor mindent elvett tőle, ő akkor is talpra állt, és bebizonyította, hogy az emberi akarat képes felülkerekedni
mindenen, ami megpróbálja megalázni és a szenvedés gödrébe taszítani. Szóljon hát ez a történet erröl a fiúról, aki szembeszegült ezzel a korlátlan
hatalmú úrral, aminek Végzet a neve.