Kezdők

A Short Cuts óta vadászom Raymond Carver novelláira. Állítólag nagyon régen megjelent tőle valami magyarul, de én ennek nyomát sem leltem, antikváriumokban sem. Újra és újra próbálkoztam, aztán feladtam. Most pedig a Magvető Kiadó jóvoltából napvilágot látott egy három kötetesre tervezett életmű-sorozat első része, Kezdők (Beginners) címmel, amely Carver novelláinak gyűjteménye. A dolog érdekessége, hogy ugyanez a kötet először 1981-ben jelent meg Amerikában, ám az
akkori szerkesztőnek köszönhetően jócskán meghúzva, Carver özvegye azonban nemrég közreadta az eredeti szövegeket és 2008-ban újra kiadták, teljes terjedelmében. Director's Cut. És most ezt a rendezői változatot kapjuk meg, szerencsére magyarul is, pazar fordításban.


Hogy miért is vártam ennyire. A Short Cuts apró történetei amerikai átlagpolgárok életéből villantanak fel pillanatokat. Altman kiválóan adaptálta filmre a novellák néhány motívumát. Már a filmből is láttam, hogy ez nem egyszerűen az amerikai kispolgárság hétköznapjainak impresszionista víziója, hanem emberiségdráma. Biztos voltam tehát abban, hogy Carver tetszeni fog nekem. De arra nem számítottam, hogy tényleg ekkora felfedezés lesz. Mivel sokat hallottam a szerző minimalizmusáról, még a történeteknél is jobban érdekelt Carver nyelve. Megkaptam, amire vágytam. Három estén át tanulmányozhattam, hogyan lehetséges egy egész karaktert és sorsot felrajzolni csupán három oldalban, vagy akár egyetlen rövid mondatban. A novellák hősei egyszerű emberek és általában valamilyen teljesen hétköznapi szituációban találkozunk velük. Egy kerti partiról két férj elindul sörözni. Egy elvált férfi hazatér volt feleségéhez, hogy bocsánatot kérjen tőle. Egy fiatalember meglátogatja az apját és beszélget vele a repülőtéren. Egy háziasszony éjszaka nem tud aludni és elbeszélget a szomszéddal a kertben. A fodrásznál pár vendég vitatkozni kezd egy vadásztörténeten. Házaspárok poharazgatnak vacsora előtt. Egy nő születésnapi tortát rendel, de a fiát baleset éri és elfelejt elmenni érte. Egy apa a múltjáról a mesél a lányának. Egy fiatal pár bingózni jár minden péntek este.


Így, ha csupán az alapszituációkat vesszük, első látásra semmi különöset nem találunk. Carver azonban ezekből a helyzetekből mindig iszonyúan kemény drámai koktélt kever. A látszólag semmitmondó felszín mögül szép lassan vagy éppen hirtelen, egy csapásra előtűnnek a szereplők rejtett szándékai, érzései, gondolatai, az emberi viszonyok bonyolult sokrétűsége, és végül általában a történetek egy megjósolhatatlan irányt véve, feszültségtől szikrázva jutnak el valamilyen csúcspontra. Ez a pont azonban nem mindig esik egybe a hagyományos drámai konfliktus vonásaival. Nagyon gyakran ugyanis a novella épp csak felvillant valamit és máris elnémul, a történet pedig egy látszólag kevésbé drámai pillanattal ér véget. Carver sokszor ki sem mondja, vagy egyáltalán meg sem mutatja a lényeget, csak utal rá vagy a történet hiányaiból, az elhallgatott, kimondatlan mondatokból ébredünk rá a lényegre. Ez a módszer arra készteti az olvasót, hogy megtalálja a megoldást, akár egy krimiben, amely azonban nem feltétlenül jelent egyetlen megoldást, hanem inkább a saját lehetséges olvasatunkat.


A másik izgalmas mozzanat pedig az, hogy nagyon sokszor egy adott történeten belül is rálelünk újabb történetekre. Az előtérben zajló történet és hősök mögött, a háttérben felvillanó mozzanatokból, a mellékalakokról odavetett néhány látszólag jelentéktelen mondatból újabb történetekre bukkanunk. Az egymás mellett élő emberi lények kisszerű, szánalmas és tragikus kapcsolataiból egy sokrétű viszonyrendszer épül fel, és a fúgaként működő történetszerkezet, az emberi figurák sakktáblája messziről nézve egy valódi létdrámát mutat meg az olvasónak. Ami nagyjából azt jelenti Carver esetében, hogy bár konfliktusokba ütközünk egymással, mégis mindannyian az emberi faj egyedei vagyunk, ugyanazokkal a traumákkal küzdünk, mindenkinek megvan a maga nagynak vélt gondja, de ezt sajnos nem mindig vesszük észre, nem mindig vagyunk képesek meglátni egymásban, csak ritkán, egy-egy szerencsés, kegyelmi pillanatban. Az összkép azonban nem túl biztató, hiszen Carver prózája a létezés abszurd, irracionális káoszának rögzítése.


Mindez nem működne ilyen szépen, ha nem dúcolná alá a történeteket a nyelv. Nem győzöm nyomatékosítani, hogy a magyar fordítás az utóbbi évek egyik legjobban sikerült átültetése. Carver ugyanis megszólal magyarul, ez pedig óriási teljesítmény Barabás András részéről. Nem ismerem az eredeti szöveget, de hallottam Carver hangját. Ami pedig különösen üdítő, hogy a magyar fordítás nagyszerűen használja a mai kortárs prózanyelvet. Nem azt a régi, a hetvenes-nyolcvanas évekből származó öreg, poros-dohos fordítói hagyományt látjuk, ahol az irodalmiasság agyonüti a beszélt nyelvet, hanem friss, eleven lüktetés árad ezekből a szövegekből, amely jól passzol Carver nyomasztó hétköznapiságához és keserű humorához. Mert Carvernek szerencsére nem csupán komor hangja, hanem remek humora is van.


Egyértelmű, hogy ez a tavalyi év legfontosabb megjelenése és már alig várom a folytatást.

Novics János (boltvezető)

A Short Cuts óta vadászom Raymond Carver novelláira. Állítólag nagyon régen megjelent tőle valami magyarul, de én ennek nyomát sem leltem, antikváriumokban sem. Újra és újra próbálkoztam, aztán feladtam. Most pedig a Magvető Kiadó jóvoltából napvilágot látott egy három kötetesre tervezett életmű-sorozat első része, Kezdők (Beginners) címmel, amely Carver novelláinak gyűjteménye. A dolog érdekessége, hogy ugyanez a kötet először 1981-ben jelent meg Amerikában, ám az
akkori szerkesztőnek köszönhetően jócskán meghúzva, Carver özvegye azonban nemrég közreadta az eredeti szövegeket és 2008-ban újra kiadták, teljes terjedelmében. Director's Cut. És most ezt a rendezői változatot kapjuk meg, szerencsére magyarul is, pazar fordításban.


Hogy miért is vártam ennyire. A Short Cuts apró történetei amerikai átlagpolgárok életéből villantanak fel pillanatokat. Altman kiválóan adaptálta filmre a novellák néhány motívumát. Már a filmből is láttam, hogy ez nem egyszerűen az amerikai kispolgárság hétköznapjainak impresszionista víziója, hanem emberiségdráma. Biztos voltam tehát abban, hogy Carver tetszeni fog nekem. De arra nem számítottam, hogy tényleg ekkora felfedezés lesz. Mivel sokat hallottam a szerző minimalizmusáról, még a történeteknél is jobban érdekelt Carver nyelve. Megkaptam, amire vágytam. Három estén át tanulmányozhattam, hogyan lehetséges egy egész karaktert és sorsot felrajzolni csupán három oldalban, vagy akár egyetlen rövid mondatban. A novellák hősei egyszerű emberek és általában valamilyen teljesen hétköznapi szituációban találkozunk velük. Egy kerti partiról két férj elindul sörözni. Egy elvált férfi hazatér volt feleségéhez, hogy bocsánatot kérjen tőle. Egy fiatalember meglátogatja az apját és beszélget vele a repülőtéren. Egy háziasszony éjszaka nem tud aludni és elbeszélget a szomszéddal a kertben. A fodrásznál pár vendég vitatkozni kezd egy vadásztörténeten. Házaspárok poharazgatnak vacsora előtt. Egy nő születésnapi tortát rendel, de a fiát baleset éri és elfelejt elmenni érte. Egy apa a múltjáról a mesél a lányának. Egy fiatal pár bingózni jár minden péntek este.


Így, ha csupán az alapszituációkat vesszük, első látásra semmi különöset nem találunk. Carver azonban ezekből a helyzetekből mindig iszonyúan kemény drámai koktélt kever. A látszólag semmitmondó felszín mögül szép lassan vagy éppen hirtelen, egy csapásra előtűnnek a szereplők rejtett szándékai, érzései, gondolatai, az emberi viszonyok bonyolult sokrétűsége, és végül általában a történetek egy megjósolhatatlan irányt véve, feszültségtől szikrázva jutnak el valamilyen csúcspontra. Ez a pont azonban nem mindig esik egybe a hagyományos drámai konfliktus vonásaival. Nagyon gyakran ugyanis a novella épp csak felvillant valamit és máris elnémul, a történet pedig egy látszólag kevésbé drámai pillanattal ér véget. Carver sokszor ki sem mondja, vagy egyáltalán meg sem mutatja a lényeget, csak utal rá vagy a történet hiányaiból, az elhallgatott, kimondatlan mondatokból ébredünk rá a lényegre. Ez a módszer arra készteti az olvasót, hogy megtalálja a megoldást, akár egy krimiben, amely azonban nem feltétlenül jelent egyetlen megoldást, hanem inkább a saját lehetséges olvasatunkat.


A másik izgalmas mozzanat pedig az, hogy nagyon sokszor egy adott történeten belül is rálelünk újabb történetekre. Az előtérben zajló történet és hősök mögött, a háttérben felvillanó mozzanatokból, a mellékalakokról odavetett néhány látszólag jelentéktelen mondatból újabb történetekre bukkanunk. Az egymás mellett élő emberi lények kisszerű, szánalmas és tragikus kapcsolataiból egy sokrétű viszonyrendszer épül fel, és a fúgaként működő történetszerkezet, az emberi figurák sakktáblája messziről nézve egy valódi létdrámát mutat meg az olvasónak. Ami nagyjából azt jelenti Carver esetében, hogy bár konfliktusokba ütközünk egymással, mégis mindannyian az emberi faj egyedei vagyunk, ugyanazokkal a traumákkal küzdünk, mindenkinek megvan a maga nagynak vélt gondja, de ezt sajnos nem mindig vesszük észre, nem mindig vagyunk képesek meglátni egymásban, csak ritkán, egy-egy szerencsés, kegyelmi pillanatban. Az összkép azonban nem túl biztató, hiszen Carver prózája a létezés abszurd, irracionális káoszának rögzítése.


Mindez nem működne ilyen szépen, ha nem dúcolná alá a történeteket a nyelv. Nem győzöm nyomatékosítani, hogy a magyar fordítás az utóbbi évek egyik legjobban sikerült átültetése. Carver ugyanis megszólal magyarul, ez pedig óriási teljesítmény Barabás András részéről. Nem ismerem az eredeti szöveget, de hallottam Carver hangját. Ami pedig különösen üdítő, hogy a magyar fordítás nagyszerűen használja a mai kortárs prózanyelvet. Nem azt a régi, a hetvenes-nyolcvanas évekből származó öreg, poros-dohos fordítói hagyományt látjuk, ahol az irodalmiasság agyonüti a beszélt nyelvet, hanem friss, eleven lüktetés árad ezekből a szövegekből, amely jól passzol Carver nyomasztó hétköznapiságához és keserű humorához. Mert Carvernek szerencsére nem csupán komor hangja, hanem remek humora is van.


Egyértelmű, hogy ez a tavalyi év legfontosabb megjelenése és már alig várom a folytatást.

Novics János (boltvezető)