Kedves jó Barátném!

Brigitte Hamann, Erzsébet királyné és Rudolf életének krónikása, a dualizmus korának legjobb ismerője, ezzel a kötetével új oldaláról mutatja be a Monarchia első számú hivatalnokát. Bevezetőül abból a levélből idéz, amelyet Ferenc József 1888. február 14-én írt Schratt Katalinnak, a Burgtheater színésznőjének: „Ezek a sorok sem állnák ki a szigorú cenzúrát, és bizonyára az volna a legjobb, ha elégetné e levelem, de legalább azt ígérje meg, hogy jól megőrzi, nehogy idegen szem valaha is bepillanthasson." Majd a történésznő így folytatja: „E figyelmeztetés nélkül is nyilvánvaló, hogy mennyire támadható az efféle, szigorúan magánjellegű levelek közlése. Hiszen Ferenc József úgy írt ťbarátnéjánakŤ - mégpedig három évtizeden át-, hogy tökéletesen megbízott a diszkréciójában, és fel sem merült benne, hogy a leveleket később kiadják. Ezek a levelek tehát akaratlanul is kíméletlen tükrei a különben oly megközelíthetetlen és zárkózott császárnak, aki itt vallja be vívódásait és tétovázásait, itt tárja fel gyengéit és erényeit, és azt, hogy érzelmileg mennyire függ barátnéjától. A levelek azonban a császár hétköznapjainak is dokumentumai, és pótolják a kávé és kuglóf melletti, ilyenkor szokásos jóízű bécsi csevegést, amikor is összekeveredik lényeges és lényegtelen, s a magas politika mellett szó esik a mindennapokról, színházról, családi pletykákról, féltékenykedésről és apróbb rosszullétekről, örömről és bánatról. A császár nemhiába bízott a színésznő diszkréciójában: Schratt 1940-ben bekövetkezett haláláig senki nem olvashatta a leveleket csak fia és örököse: ittebei Kiss Antal engedélyezte, hogy - erősen kozmetikázott - válogatás jelenjen meg belőlük 1949-ben. Brigitte Hamann az első, aki az 1970-től kutatható, teljes anyagot feldolgozta, s aki valósághű, magyarázatokkal ellátott, ugyanakkor élvezetes kötetet állított össze belőle a nagyközönség számára.