Julie Garwood

Szívtipró

gabo könyvkiadó és keresk.kft.  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  446 oldal

Tom a jóképű fiatal pap egy forró nyári napon a gyóntatószékben várja a bűneiket megbánó hívőket. Már éppen menni készül, amikor a fülkébe egy férfi lép, aki Szívtipróként mutakozik be, és gyónni kezd. A férfiról kiderül, hogy többszörös gyilkos, és túl sok mindent tud Tomról. Gyónását azzal fejezi be, hogy következő áldozata Tom gyönyörű húga, Laurant. Tom segítségül hívja az FBI-nál dolgozó gyerekkori barátját, Nicket, aki ettől kezdve Laurant testőre lesz. Amikor Szívtipró ismét jelentkezik azzal, hogy nem bírta kivárni, míg elkaphatja Laurant-t, és addig is meg kellett ölnie egy másik nőt, a holttest felfedezése után az FBI is bekapcsolódik a nyomozásba. Szívtipró egy magnókazettát is eljuttat a rendőrségre, melyen a meggyilkot nő halálsikolyai hallhatók.Nick és Laurant eközben eljátsszák az amerikai kisváros lakóinak, hogy jegyben járnak, annak érdekében, hogy kiugrasszák a gyilkost rejtekhelyéről. A színjáték egy idő után azonban már nem színjáték, ugyanis a két fiatal között mély, szenvedélyes szerelem szövődik.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gabo könyvkiadó és keresk.kft.
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:446
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly300 gr
FordítóTóth Gizella
ISBN9789639421493
Árukód2153878 / 1033462

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban