Jorge Bucay

Elgondolkodtató történetek

európa könyvkiadó kft.  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  152 oldal

Az argentin Jorge Bucay Latin-Amerikában, Spanyolországban s lassanként a világ még jó néhány más országában is hihetetlen népszerűségnek örvend: előadásaira stadionok telnek meg, könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. A már magyarul is megjelent Levelek Claudiának és Életmesék (Történetek, amelyekből az életet tanultam) című könyvei után időrendben ez Bucay harmadik könyve, s a benne szereplő huszonnyolc történet segít ráébredni az olvasónak arra, hogy valójában igen kevés a fontos dolog az életben, és az mind elérhető közelségben van. Bucay tehát nem annyira tanít, mint inkább élvezettel mesél: hol kis elbeszéléseket mond el nekünk, hol ismert meséket elevenít fel vagy ír át, hol prózaversben fogalmaz meg egy-egy tanulságos élethelyzetet vagy kikristályosodott gondolatot. Az általa is képviselt Gestalt pszichológia (vagy alaklélektan) legfontosabb szempontja ugyanis az, hogy minden útmutatást kössünk valamilyen konkrét helyzethez. Ha ömlesztve az emberre zúdítják a sok bölcs tanítást, nem ér annyit, mint ha egyetlen megragadó képben, mesében, allegóriában mondják el. Így Bucay könyve nem holmi szokványos életvezetési tanácsadó, hanem az irodalom és a pszichológia határvidékén mozgó mű, mely olvasmányként akkor is élvezetes, ha különben meg se fordulna a fejünkben, hogy pszichológushoz forduljunk bajainkkal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:152
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly230 gr
FordítóPávai Patak Márta
ISBN9789630793339
Árukód2209683 / 1065825

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat