Jeanette Winterson

Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

park könyvkiadó  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  264 oldal

Winterson prózája árad, mint a zene. Megható, ugyanakkor okosan felépített írás, amelyet autolsó mondatig lankadatlan figyelemmel olvasunk. - The Globe and Mail

Befejeztem az első két osztályt, de miután leégettem a játék konyhát, a legcsúfosabb kegyvesztettség lett az osztályrészem, és tanítónőm, aki fekete tweedkosztümben járt, mert gyászolta Skóciát, azzal bocsátott el, hogy - mint anyámnak mondta - zsarnokoskodó, agresszív gyerek vagyok. Az voltam. Fiúkat, lányokat egyformán megvertem, és amikor nem értettem, mit akarnak tőlem az órán, egyszerűen távoztam a tanteremből, majd megharaptam a tanárt, ha megpróbált visszatessékelni. Belátom, viselkedésem nem nevezhető eszményinek, de anyám komolyan hitte, hogy megszállt az ördög, a tanítónőm pedig Skóciát gyászolta. Normálisnak lenni volt a legnehezebb.

A szikrázó humorú Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, hogy az életet megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni. - Entertainment Weekly

Jeanette Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt. Ez a szilaj, elragadóan különös brit írónő szokatlan őszinteséggel vall magáról önéletrajzi könyvében. - O, The Oprah Magazine

Amikor Jeanette tizenhat évesen elmegy otthonról, mert szerelmes lesz egy másik lányba, örökbe fogadó anyja, Mrs. Winterson csak annyit kérdez tőle: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?


A szerzőről:
Jeanette Winterson tíz regényt írt, többek között A szenvedély, A teher és A testre írva címűt; megjelentetett egy novelláskötetet A világ és más helyek címmel; több gyerekkönyvet, forgatókönyvet, publicisztikát is írt. A Nem a narancs az egyetlen gyümölcs elnyerte „a legjobb első regénynek” járó Whitbread-díjat, a John Llewellyn Rhys-emlékdíjat és az E. M. Forster-díjat. Nagy sikerű tévéfilmsorozat is készült belőle, amely Cannes-ban elnyerte az audiovizuális műsorok fesztiváljának (FIPA) Ezüst díját.
 

 

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó park könyvkiadó
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:264
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly370 gr
FordítóLukács Laura
ISBN9789633550212
Árukód2238036 / 1092491

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat