Imágó

Imágó: a rovar életének utolsó fejlődési stációja. A rovar magányos felnőtti avatási szertartása során kibújik a bábból és szárnyra kel, hogy teljes jogú felnőttként elfoglalja az őt megillető helyet a rovartársadalomban. A jelenet emberi nézőpontból legalábbis nem minden pátosz nélkül való, ugyanakkor szegény rovarokat nem tapsolja meg a büszke család, amikor átveszik az igazolást arról, hogy teljesítették a kifejlettség léthez szükséges előfeltételeket és a záróvizsgán is túljutottak, sőt, a rovarok a bábból való kibújásnak még dékáni engedéllyel sem futhatnak neki többször, ha elsőre valamiért nem jött össze. Lássuk be, kemény dolog rovarnak lenni. Embernek lenni hasonlóképpen, még akkor is, ha a sikertelen felnőtté válási kísérletek nem jelentik azt, hogy végleg abba kell hagynunk a próbálkozást.

Ljudmila Ulickaja legújabb, Imágó címet viselő regénye egy halálesettel kezdődik: a rádió kormányközleményben jelenti be, hogy Sztálin beteg, azonban mindenki számára azonnal egyértelművé válik az óvatos megfogalmazás valódi értelme: a vezér meghalt. Három általános iskolai barátnőt korán reggel ér a hír, és míg a lányokat különösebben nem zaklatja fel a bejelentés, a családok véleményei megoszlanak: az egyik lány zsidó nagymamája édességért szalajtja a lányát, hiszen kinyiffant a Szameh, míg egy másik lány apja sztoikus nyugalommal fogadja a hírt, hiszen szerinte rosszabb nem lesz. Mindeközben három hasonló korú fiú sorsa végérvényesen összefonódik: az osztály páriáiból az évek során barátok, orlikok (az Orosz Irodalom Kedvelői), és elsősorban pedig felnőttek lesznek. Egyikük költő, a másik fényképésznek indul, a harmadik pedig tehetséges zenész, de a felnőtté válás kanyargós útja és az elnyomó rendszerrel folytatott folyamatos adok-kapok rengeteg váratlan fordulatot produkál, hőseink útja pedig minden, csak nem zökkenőmentes.

Érdekes nyomon követni az egymásnak rendelt emberek elkerülhetetlen találkozásához vezető utat, írja Ulickja a regény első fejezetének első mondatában, amellyel össze is foglalja monumentális, finom humorú elbeszélésének lényegét. Az Imágót talán egy ezer darabos kirakóhoz lehetne leginkább hasonlítani: amikor először borítjuk ki az apró elemeket a dobozból, már látjuk, hogy melyek lesznek az uralkodó színek a majdan elkészülő képen, azonban a többi darabot újra és újra kézbe kell vennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a helyüket az egészben. Valami ilyesmi történik itt is: az egymásnak rendelt emberek sorsa elindul a maga útján, közben pedig számos kinyúló kaccsal kapcsolódik a többi szereplő történetéhez is. A hat párhuzamosan, ugyanakkor időről időre összegabalyodó történetben folyamatosan átíródnak a már megélt és még elkövetkezendő sorsok, újramesélnek történeteket, régi szereplők új helyeken bukkannak fel ebben a regényben, amelyben Sztálin halálának legalább olyan fontos szerepe van, mint annak, hogy az ötödikes Miha egy nap magával vitt egy kismacskát az iskolába.

A Sztálin halálával kezdődően harminc évet felölelő regény központi témája a felnőtté válás, amely azonban nyilvánvalóan nem csupán a kikerülhetetlen időbeli folyamatokra szorítkozik. Az Imágó azt firtatja, mi kell ahhoz, hogy a társadalom szemében felnőttnek számító ember erkölcsi értelemben is felnőtté váljon sőt, lehetséges-e ez egyáltalán egy olyan társadalmi-politikai helyzetben, amely nem enged teret a felnőttséggel elméletileg együtt járó szabadságnak és amelyben mind az (nem feltétlenül a felnőttkorral asszociált) ellenállás és megalkuvás életformának számítanak, vagy a kifejlett egyed örökre megmarad imágónak, és sosem teljesíti be a sorsába kódolt lehetőségeket és kötelességeket.

Imágó: a rovar életének utolsó fejlődési stációja. A rovar magányos felnőtti avatási szertartása során kibújik a bábból és szárnyra kel, hogy teljes jogú felnőttként elfoglalja az őt megillető helyet a rovartársadalomban. A jelenet emberi nézőpontból legalábbis nem minden pátosz nélkül való, ugyanakkor szegény rovarokat nem tapsolja meg a büszke család, amikor átveszik az igazolást arról, hogy teljesítették a kifejlettség léthez szükséges előfeltételeket és a záróvizsgán is túljutottak, sőt, a rovarok a bábból való kibújásnak még dékáni engedéllyel sem futhatnak neki többször, ha elsőre valamiért nem jött össze. Lássuk be, kemény dolog rovarnak lenni. Embernek lenni hasonlóképpen, még akkor is, ha a sikertelen felnőtté válási kísérletek nem jelentik azt, hogy végleg abba kell hagynunk a próbálkozást.

Ljudmila Ulickaja legújabb, Imágó címet viselő regénye egy halálesettel kezdődik: a rádió kormányközleményben jelenti be, hogy Sztálin beteg, azonban mindenki számára azonnal egyértelművé válik az óvatos megfogalmazás valódi értelme: a vezér meghalt. Három általános iskolai barátnőt korán reggel ér a hír, és míg a lányokat különösebben nem zaklatja fel a bejelentés, a családok véleményei megoszlanak: az egyik lány zsidó nagymamája édességért szalajtja a lányát, hiszen kinyiffant a Szameh, míg egy másik lány apja sztoikus nyugalommal fogadja a hírt, hiszen szerinte rosszabb nem lesz. Mindeközben három hasonló korú fiú sorsa végérvényesen összefonódik: az osztály páriáiból az évek során barátok, orlikok (az Orosz Irodalom Kedvelői), és elsősorban pedig felnőttek lesznek. Egyikük költő, a másik fényképésznek indul, a harmadik pedig tehetséges zenész, de a felnőtté válás kanyargós útja és az elnyomó rendszerrel folytatott folyamatos adok-kapok rengeteg váratlan fordulatot produkál, hőseink útja pedig minden, csak nem zökkenőmentes.

Érdekes nyomon követni az egymásnak rendelt emberek elkerülhetetlen találkozásához vezető utat, írja Ulickja a regény első fejezetének első mondatában, amellyel össze is foglalja monumentális, finom humorú elbeszélésének lényegét. Az Imágót talán egy ezer darabos kirakóhoz lehetne leginkább hasonlítani: amikor először borítjuk ki az apró elemeket a dobozból, már látjuk, hogy melyek lesznek az uralkodó színek a majdan elkészülő képen, azonban a többi darabot újra és újra kézbe kell vennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a helyüket az egészben. Valami ilyesmi történik itt is: az egymásnak rendelt emberek sorsa elindul a maga útján, közben pedig számos kinyúló kaccsal kapcsolódik a többi szereplő történetéhez is. A hat párhuzamosan, ugyanakkor időről időre összegabalyodó történetben folyamatosan átíródnak a már megélt és még elkövetkezendő sorsok, újramesélnek történeteket, régi szereplők új helyeken bukkannak fel ebben a regényben, amelyben Sztálin halálának legalább olyan fontos szerepe van, mint annak, hogy az ötödikes Miha egy nap magával vitt egy kismacskát az iskolába.

A Sztálin halálával kezdődően harminc évet felölelő regény központi témája a felnőtté válás, amely azonban nyilvánvalóan nem csupán a kikerülhetetlen időbeli folyamatokra szorítkozik. Az Imágó azt firtatja, mi kell ahhoz, hogy a társadalom szemében felnőttnek számító ember erkölcsi értelemben is felnőtté váljon sőt, lehetséges-e ez egyáltalán egy olyan társadalmi-politikai helyzetben, amely nem enged teret a felnőttséggel elméletileg együtt járó szabadságnak és amelyben mind az (nem feltétlenül a felnőttkorral asszociált) ellenállás és megalkuvás életformának számítanak, vagy a kifejlett egyed örökre megmarad imágónak, és sosem teljesíti be a sorsába kódolt lehetőségeket és kötelességeket.