Első mondat:

"A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak. Senki sem feltételezte róluk, hogy közük lehet bármilyen rejtélyes vagy szokatlan dologhoz, ugyanis a leghatározottabban elzárkóztak minden sületlenségtől.""

A Harry Potterről szóló, hétkötetesre tervezett regényfolyam első része. A könyvben megismerkedhetünk többek között a Roxfort varázslóiskolával, Harryvel, a varázslópalántával, és tanúi lehetünk csodálatosan izgalmas kalandjainak. "Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erőivel, erről azonban fogalma sincs. (..) Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelyből megtudja, hogy a következő szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált. Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erővel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedő sportteljesítményt és kellő csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerű diáktársat megillető tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erőt nem könnyű legyőzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, főként, ha az alsóbbrendű muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bűbájról, az még nehezebb. Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között."
Babarczi Eszter, MagyarNarancs, 2000
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
1-5
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
5 +
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
5 +
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5
Dunaújváros Könyvesbolt
5 +
Kecskemét Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
5 +
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
5 +
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5