Gyuricza László

A turizmus nemzetközi földrajza

STUDIA GEOGRAPHICA

ludovika egyetemi kiadó nonpr.kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  320 oldal

A turizmus térhódításával egyidejűleg számos új tankönyv jelent meg a közelmúltban, de ebből arányaiban kevés foglalkozik a turizmus nemzetközi földrajzával. A megjelent művek többnyire leíró jellegűek, vagy csak általános folyamatokra koncentrálnak, regionális komplexitás nélkül. Jelen könyv e hiányt igyekszik pótolni, a fent leírt kettősséget ötvözni. Egyrészt vizsgálja a turizmusban végbemenő nemzetközi folyamatokat, elemzi a regionális összefüggéseket, másrészt - a terjedelem adta lehetőségeken belül - komplexen mutatja be az adott országok turizmusának mai helyzetét és a lehetséges fejlődési irányát. A tankönyv elsősorban a felsőoktatásban turizmussal foglalkozó hallgatóknak készült, de remélhetőleg hasznossá válik az utazási irodák dolgozói, valamint az általános és középiskolákban oktató tanárok számára is. S ajánlható azok részére is, akik ,,csak" turistaként vesznek részt a turizmusban. Orientálhatja őket e könyv az utazási döntésük előkészítésében, a desztinációk kiválasztásában, hiszen egyre többen vannak, akik kedvtelésből utaznak, s földrajzi műveltségüket bővítve - többek között - az adott célország, régió idegenforgalmi folyamatai, összefüggései, ismeretei iránt is érdeklődnek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 396 Ft

A termék megvásárlásával

539 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó ludovika egyetemi kiadó nonpr.kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:320
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly662 gr
Sorozat STUDIA GEOGRAPHICA
IllusztrációFF ÁBRÁKKAL ÉS KÉPEKKEL
ISBN9789637296284
Árukód2196732 / 1049103

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 396 Ft

A termék megvásárlásával

539 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat