Korai és kései szerelmek

Vannak írók, akikről mindent tudni vélünk, még akkor is, ha soha egyetlen sorukat sem olvastuk. Seingalt lovag, azaz Giacomo Casanova (1725-1798) minden bizonnyal közéjük tartozik. A zseniális szélhámos, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a cselédszobákban és a báltermekben, mint az apácazárdákban és a bordélyokban, szinte mitikus alakká vált: neve a gyönyörhajhász csábító szinonimája lett. A félig-meddig hamis legenda kialakulásában persze legalább akkora szerepe volt az olvasók képzeletének és a műveiből készült átköltéseknek, mint Casanova tudatos önstilizációjának és írói stratégiájának, noha saját írásai közül éppen az emlékiratait tartotta a legkevesebbre.

A több ezer oldalas Histoire de ma vie, amelynek megírásához öregen, unaloműzés gyanánt fogott hozzá, mégsem önarckép vagy szerelmi lajstrom csupán, hanem a XVIII. század emlékműve is. Egy korszaké, amelyben a galantéria, a játékos ármány, a könnyed fecsegés és az érzékiség életeszménnyé nemesült; egy olyan világé, amelynek Ámor, Fortuna és Bacchus voltak a védőszentjei. Casanova csakis ebben a világban léphetett színre, és bár alapvető törvényeit soha nem tagadta meg, szinte gyermeki gátlástalansággal hágott át minden konvenciót. A rokokó idill és a már-már természetellenes vitalitás mögött azonban felsejlenek az ancien régime végnapjai, így Casanova frivol szellemét mindjobban átszínezi a melankólia. A sikeres kalandor kiöregedett nőcsábásszá válik: féltékenység kínozza, anyagi gondok nyomasztják, mesterkedéseivel pedig egyre ritkábban ér célt. Olykor már egyenesen arra vágyik: bár ne kellene többé szép nők után szaladgálnia.

Könyvünk anyagát Kovács Ilona, az életmű világszerte elismert szakértője válogatta, azzal a céllal, hogy árnyaltabb képet alkothassunk Casanováról.
Kötetünkben az önéletírás három, magyarul eddig nem olvasható fejezete kapott helyet: egy különös Pygmalion-variáció az ifjúság idejéből; egy megszenvedett hódítás története az érett férfikor éveiből; végül pedig a Donna Lucreziával folytatott viszony krónikája, amely a serdülő Casanova szerelmi beavatásaként vette kezdetét, hogy aztán egy nemzedékeken átívelő, élethosszig tartó kalandsorozat szülessen belőle. Összefűzi ezeket a történeteket, hogy minden különbségük ellenére is hasonló motívumokat mutatnak. A véletlen műve volna? Vagy a dramaturgia parancsa? Nem tudhatjuk biztosan, ám a kötetünkben is közölt kéziratvariánsok azt mutatják, hogy végső változatuk az eleven emlékezés és az életet újraíró fantázia játékából született.