Füst Milán

Advent - Kisregény

fekete sas könyvkiadó bt  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  144 oldal

,,Mert mit is akartam én mondani ezzel az Adventtel? - kérdi Füst Milán az 1949-es kiadás előszavában. - Lelkem felejthetetlen megrendülését, de mondhatnám úgy is: szakadatlan könnyeimet. ,A költők érzékeny lelke' - szokták mondani s bármily undok is ez a szó, némi igazság mégiscsak rejlik a mélyén. A költőknek ugyanis csakugyan érzékeny a lelkük. S én akkoriban sokat sírtam reménytelen magányomban, szinte betemetve. Mert rettenetes volt nekem arról értesülnöm, hogy mi zajlik odakinn. (1920-ban volt ez!) És alig is volt itt valaki, akivel szót lehetett volna váltani erről. S ekkor elhatároztam, hogy a régi hűségről fogom venni a példát, vagyis példázatot akartam tenni mindazok elé, akik Jézus Krisztus nevében gyakorolták az embertelenséget." A regénybeli más-lét, kisebbség-lét, kettős-lét, üldözött-lét, a szorongás, a cselekvés-képtelenség, a határozatlanság, a lélek még éppen elviselhető-elviselhetetlen gyalázata, a próbák általi megmérettetés folytonos vágya és a folytonos visszarettenés: olyan egyetemes és modern lelki, lélekábrázolási problémák, amelyekről Kafkát vagy az egzisztencializmust emlegetve szoktak beszélni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fekete sas könyvkiadó bt
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:144
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly300 gr
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789639352544
Árukód2058230 / 1088202

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban