Fekete István

Ballagó idő

FEKETE ISTVÁN MŰVEI

móra ferenc ifjúsági könyvkiadó zrt  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  473 oldal

„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.”Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba - fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó móra ferenc ifjúsági könyvkiadó zrt
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:473
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly540 gr
Sorozat FEKETE ISTVÁN MŰVEI
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789631182248
Árukód2156187 / 1034750

Vásárlói értékelések, vélemények

Fazekas László Péter
2001. 12. 07.

Általam minden idők legnagyobb írójának tartott Fekete István egyik legzseniálisabb műve.Egyszerűen nem tudom letenni, pedig helyenként már kivülről tudom.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban