Herb és Lorna

Rendkívül élveztem ezt a kis korszakos kitérőt, a visszautazást nagyanyáim és dédanyáim korába, amikor még az emberek emberibbek voltak, s a horizont oly végtelennek és csábítónak tűnt, hogy még a legmeggyökeresedettebb ember fiának is kedve támadt útra kelni, világot látni, felfedezni magának az életet, megkovácsolni a szerencséjét. Letelepednék én is a babbingtoni Nincshíd utcában, dolgoznék serényen, hogy takaros kis otthonom lehessen, jóízűeket nevetnék és táncolnék a barátaimmal, és ezer meg ezer szívvel szeretném a gyermekeimet és a férjemet. Mernék nagyokat álmodni, s el is hinném, hogy képes vagyok megvalósítani őket. S, hogy ezek az álmok óratoknyi csodák-e, esetleg valami mások, az csak rajtunk múlna. Bár, ha jobban fülelek, mindezt talán ma is megtehetem, legalább is erre bíztat Herb és Lorna, azaz Mammama és Pappapa.