Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és legfelsőbb hadura, a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig haláláig portugáliai magyar emigráns.
Életében s halála után is sokáig, talán mind a mai napig jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől.
Számvetéséből emlékiratából , amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetéével is rokon tragikumát.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
1-5
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
5 +
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5
Kecskemét Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
1-5
Libri Campona Könyváruház
1-5
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
1-5
Stop.Shop. Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5