Az özönvíz után olyan messzire eltávolodott egymástól ég és föld, hogy az emberek imája nem juthatott el többé Ata-Ten égi sátrába. Így aztán az emberek megszüntek imádkozni, és rosszak lettek. Arattak, ahol nem vetettek, és elvették azt, ami a másé volt. Ata-Ten leküldte hozzájuk Szent madarát, a Turult, de az emberek nem értették meg többé az isteni üzenet szavát. Ezért aztán a Turul rászállott egy Emese nevű asszonyra, és a gyermekük lett az első sámán, aki ugyanúgy megértette az égi beszédet, mint anyja emberi nyelvét, és így tolmácsolni tudott Isten és ember között.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Debrecen Fórum Könyváruház
1-5
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5