Az argentin Jorge Bucay Latin-Amerikában, Spanyolországban s lassanként a világ még jó néhány más országában is hihetetlen népszerűségnek örvend: előadásaira stadionok telnek meg, könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához.
A már magyarul is megjelent Levelek Claudiának és Életmesék (Történetek, amelyekből az életet tanultam) című könyvei után időrendben ez Bucay harmadik könyve, s a benne szereplő huszonnyolc történet segít ráébredni az olvasónak arra, hogy valójában igen kevés a fontos dolog az életben, és az mind elérhető közelségben van.
Bucay tehát nem annyira tanít, mint inkább élvezettel mesél: hol kis elbeszéléseket mond el nekünk, hol ismert meséket elevenít fel vagy ír át, hol prózaversben fogalmaz meg egy-egy tanulságos élethelyzetet vagy kikristályosodott gondolatot. Az általa is képviselt Gestalt pszichológia (vagy alaklélektan) legfontosabb szempontja ugyanis az, hogy minden útmutatást kössünk valamilyen konkrét helyzethez. Ha ömlesztve az emberre zúdítják a sok bölcs tanítást, nem ér annyit, mint ha egyetlen megragadó képben, mesében, allegóriában mondják el. Így Bucay könyve nem holmi szokványos életvezetési tanácsadó, hanem az irodalom és a pszichológia határvidékén mozgó mű, mely olvasmányként akkor is élvezetes, ha különben meg se fordulna a fejünkben, hogy pszichológushoz forduljunk bajainkkal.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
5 +
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
1-5
Dunaújváros Könyvesbolt
1-5
Libri Mammut Könyváruház
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
1-5
Stop.Shop. Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5