Eksztázis

Az eksztázis része mindennapi életünknek. Amikor lényegi módon megélünk egy életeseményt vagy a szexualitásunkat, esetleg egy mély találkozást a természettel, amikor gyermekekkel időzünk, vagy épp elmélyülten Istenre hagyatkozunk, részünk lehet ilyen csúcsélményekben. Eksztázist él át a boldogságtól túláradó édesanya, aki először tekint újszülött gyermekére, az örömében sikongató gyermek vagy az intenzív istentapasztalat borzongásától átjárt szerzetes is. Az eksztázis lényem mélyéből fakadóan ad felszabadulást, feloldódást. Olyan rétegből tör el, amely a mindennapok során többnyire elzárva marad, pedig ez is én vagyok, sőt, ez maga a legbensőbb valóm, amely még egyáltalán közölhető. Az eksztázisnak e szélesebb értelemben vett jelenségvilágáról ír könyvében a német pszichológus és katolikus teológus, Wunibald Müller. Emellett a halhatatlan szerelem érzésével, legfőképpen pedig a szexualitás és a spiritualitás, a test és a lélek kapcsolatával foglalkozik. Mindezt annak reményében, hogy valami felcsillan majd abból, mennyire közel van egymáshoz az emberi élet e két alapvető tapasztalata.