Deme László  |  Fábián Pál  |  Tóth Etelka

Magyar helyesírási szótár - 3 az egyben!

akadémiai kiadó zrt.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  588 oldal

Az Akadémia helyesírási szabályzataihoz csatlakozó betűrendes példatárak - miként ez köztudomású - természetszerűleg a múltban sem elégíthették ki az átlagosnál igényesebb (elsősorban a nyomdai, a szerkesztőségi és az iskolai) írásgyakorlat szükségleteit. Ezek az igények tették indokolttá, hogy az MTA Helyesírási Bizottságának kezdeményezésére az Akadémiai Kiadó 196l-ben megjelentette (majd később még 9 változatlan lenyomatban kiadta) a Helyesírási tanácsadó szótárat. Ennek kedvező fogadtatását és széles körű elterjedtségét ismerve, a Helyesírási Bizottság és az Akadémiai Kiadó A magyar helyesírás szabályainak 11. (1984-i) átdolgozása után úgy döntött, hogy a tanácsadó szótárt korszerűsíteni kell; azaz egyrészt hozzáigazítani a szóalakok írásmódját az új szabályzat rendelkezéseihez, másrészt felfrissíteni a szótár anyagát, kihagyva belőle az időközben elavult, és beleszerkesztve az újabb keletű szavakat. Az így átdolgozott mű Helyesírási kéziszótár címmel 1988-tól máig (3 változatlan lenyomatban is) segítette írásgyakorlatunkat. A szókincs a nyelvnek mozgékony, gyorsan változó állománya; természetes tehát, hogy az évtizedünkben lezajlott alapvető társadalmi és gazdasági változások egyrészt szavaknak nyelvünkből való gyors kiavulását, másrészt tömérdek új szónak villámsebes elterjedését eredményezték. Ez a kétirányú mozgás tette indokolttá, sőt halaszthatatlanná, hogy szótárunkat a korszerűsítés - elsősorban a bővítés - szándékával átdolgozzuk. Munkánknak a "Magyar helyesírási szótár" címet és "A Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerint" alcímet adtuk. Az MTA Magyar Nyelvi Bizottságával egyetértésben ugyanis szükségesnek tartottuk annak hangsúlyozását, hogy könyvünk - szerkesztőinek szándékai szerint - elveiben és gyakorlatában egyaránt az MTA helyesírási szabályzatának változatlanul érvényben levő 1984. évi (11.) kiadásához igazodik. (Részlet az előszóból)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 132 Ft

A termék megvásárlásával

413 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó akadémiai kiadó zrt.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:588
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly848 gr
ISBN9789630589437
Árukód2212752 / 1068444

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 132 Ft

A termék megvásárlásával

413 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat