Csupasz nyulak

Bár egész eddigi életemet egy kertvárosi kisutcában töltöttem, sokáig szent meggyőződésem volt, hogy a Született feleségek, legyen bármilyen szórakoztató is, a valóságtól rettentően elrugaszkodott egy sorozat. Idővel azonban kénytelen voltam felülbírálni fenti nézeteimet, ugyanis beigazolódott, hogy tényleg szinte mindenkinek van valami szennyese. Lehet, hogy a legtöbb embernek nincs eltitkolt, balkézről származó csemetéje vagy gyilkos szándéka, azonban még így is meglehetősen furcsa dolgok lappanghatnak a jól ápolt virágágyások mögött.

Talán elvetemült ötlet éppen az ízig-vérig amerikai Született feleségekhez hasonlítani Tóth Olga Csupasz nyulak című regényét, ami viszont tipikusan közép-európai történet a 60-as évekből, viszont amennyire szimptomatikus a maga túlzó módján az említett sorozat az amerikai középosztályt illetően, ugyanannyira szimptomatikus a Csupasz nyulak is a közelmúlt itthoni viszonylatait tekintve.

Négy feleség helyett itt egy négygyermekes családdal ismerkedhetünk meg, akik egy Pest környéki faluban élnek, szép házban, nagy kerttel, apuka vezető az állami gazdaságban, anyuka varrónő, a gyerekek rendesek, jól tanulnak ugye milyen idilli? Kivéve, hogy nem az: a mintacsalád mintaotthonában látszatra minden megvan a szereteten kívül. Hiszen a legfontosabb az, hogy mit szól mindenhez a világ: a világ nem tudhat a folyamatos veszekedésekről, csak a legkisebb lány csupaötös bizonyítványairól, a világ nem tudhat arról, hogy a szülők válni készülnek, arról pedig végképp nem tudhat a világ, hogy a huszonkét éves Eszter leányanyaként gyermeket vár. Esztert tehát anyaotthonba száműzik nehogy szégyent hozzon a családra, nyilvánvalóan , a névtelen legkisebb lány pedig továbbra is hallgatja otthon a véget nem érő éjszakai veszekedéseket, az állandó követeléseket, és alig várja, hogy újra megkezdődjön az iskola, ahol értékelik és megbecsülik azért, amit tesz. Azonban az iskolából is minden nap haza kell menni egy olyan otthonba, ahonnan az öröm legapróbb morzsáját is ipari tisztítóval takarították el.

Két lány, egy család, két teljesen különböző nézőpont: míg a névtelen kiváló úttörő igyekszik mindenben a legjobbnak lenni, hogy végre rá is figyeljen valaki otthon (de a kitűnőnél már nincs jobb), Eszter megpróbál észrevétlen maradni, ám szerencsétlen véletlenek folytán valahogy mindig ő lesz a család fekete báránya. Ahogy felváltva meséli a történetet a két lány, megdöbbentő azt látni, mennyire másképp szemlélik ugyanazokat a dolgokat, mennyire másképp reagálnak ugyanarra a kórra: Eszter akkor lenne a legboldogabb, ha a világtól távol élhetne egyedül úgy, hogy napszámra ne kelljen szólni senkihez, míg a legkisebb lány igazi társasági ember, született vezető, az úttörőparlament lelkes tagja és minden vágya, hogy végre őt is észrevegyék.

Ahogy a Lila akác közben is csupa állatorvosi ló lakik, a regénybeli család is szinte az összes tünetet egyszerre mutatja, amelyek egy része időtlen, másik része pedig tipikus szocialista kuriózum. Ahogy Eszter meséli, egyszer nagyon sírt anyánk, hogy az a rohadt Ratkó Anna! És akkor lett még egy testvérem. Ez a testvér pedig hamarabb tudja, mi az abortusz (hiszen világra jöttének körülményeit az anyja minden születésnapja körül felemlegeti), mint azt, hogyan lesz a gyerek. Ezek után az sem túlságosan meglepő, hogy az egyik első kérdés, amelyet Eszter nem kívánt terhessége generál, hogy ugyan vajh miért nem volt annyi esze, hogy elvetesse a gyereket?

Nagyon rövid, ugyanakkor rendkívül sűrű történet a Csupasz nyulak családról, anyaságról, felnőtté válásról, döntésekről. Megtévesztően rövid, mondhatni, hiszen minden fejezetben egy külön regényre való anyag rejtőzik még és félelmetes is, hiszen a szocializmus ugyan már a múlté, de bizonyos dolgok még ijesztően ismerősek lehetnek ma is sajnos.

Bár egész eddigi életemet egy kertvárosi kisutcában töltöttem, sokáig szent meggyőződésem volt, hogy a Született feleségek, legyen bármilyen szórakoztató is, a valóságtól rettentően elrugaszkodott egy sorozat. Idővel azonban kénytelen voltam felülbírálni fenti nézeteimet, ugyanis beigazolódott, hogy tényleg szinte mindenkinek van valami szennyese. Lehet, hogy a legtöbb embernek nincs eltitkolt, balkézről származó csemetéje vagy gyilkos szándéka, azonban még így is meglehetősen furcsa dolgok lappanghatnak a jól ápolt virágágyások mögött.

Talán elvetemült ötlet éppen az ízig-vérig amerikai Született feleségekhez hasonlítani Tóth Olga Csupasz nyulak című regényét, ami viszont tipikusan közép-európai történet a 60-as évekből, viszont amennyire szimptomatikus a maga túlzó módján az említett sorozat az amerikai középosztályt illetően, ugyanannyira szimptomatikus a Csupasz nyulak is a közelmúlt itthoni viszonylatait tekintve.

Négy feleség helyett itt egy négygyermekes családdal ismerkedhetünk meg, akik egy Pest környéki faluban élnek, szép házban, nagy kerttel, apuka vezető az állami gazdaságban, anyuka varrónő, a gyerekek rendesek, jól tanulnak ugye milyen idilli? Kivéve, hogy nem az: a mintacsalád mintaotthonában látszatra minden megvan a szereteten kívül. Hiszen a legfontosabb az, hogy mit szól mindenhez a világ: a világ nem tudhat a folyamatos veszekedésekről, csak a legkisebb lány csupaötös bizonyítványairól, a világ nem tudhat arról, hogy a szülők válni készülnek, arról pedig végképp nem tudhat a világ, hogy a huszonkét éves Eszter leányanyaként gyermeket vár. Esztert tehát anyaotthonba száműzik nehogy szégyent hozzon a családra, nyilvánvalóan , a névtelen legkisebb lány pedig továbbra is hallgatja otthon a véget nem érő éjszakai veszekedéseket, az állandó követeléseket, és alig várja, hogy újra megkezdődjön az iskola, ahol értékelik és megbecsülik azért, amit tesz. Azonban az iskolából is minden nap haza kell menni egy olyan otthonba, ahonnan az öröm legapróbb morzsáját is ipari tisztítóval takarították el.

Két lány, egy család, két teljesen különböző nézőpont: míg a névtelen kiváló úttörő igyekszik mindenben a legjobbnak lenni, hogy végre rá is figyeljen valaki otthon (de a kitűnőnél már nincs jobb), Eszter megpróbál észrevétlen maradni, ám szerencsétlen véletlenek folytán valahogy mindig ő lesz a család fekete báránya. Ahogy felváltva meséli a történetet a két lány, megdöbbentő azt látni, mennyire másképp szemlélik ugyanazokat a dolgokat, mennyire másképp reagálnak ugyanarra a kórra: Eszter akkor lenne a legboldogabb, ha a világtól távol élhetne egyedül úgy, hogy napszámra ne kelljen szólni senkihez, míg a legkisebb lány igazi társasági ember, született vezető, az úttörőparlament lelkes tagja és minden vágya, hogy végre őt is észrevegyék.

Ahogy a Lila akác közben is csupa állatorvosi ló lakik, a regénybeli család is szinte az összes tünetet egyszerre mutatja, amelyek egy része időtlen, másik része pedig tipikus szocialista kuriózum. Ahogy Eszter meséli, egyszer nagyon sírt anyánk, hogy az a rohadt Ratkó Anna! És akkor lett még egy testvérem. Ez a testvér pedig hamarabb tudja, mi az abortusz (hiszen világra jöttének körülményeit az anyja minden születésnapja körül felemlegeti), mint azt, hogyan lesz a gyerek. Ezek után az sem túlságosan meglepő, hogy az egyik első kérdés, amelyet Eszter nem kívánt terhessége generál, hogy ugyan vajh miért nem volt annyi esze, hogy elvetesse a gyereket?

Nagyon rövid, ugyanakkor rendkívül sűrű történet a Csupasz nyulak családról, anyaságról, felnőtté válásról, döntésekről. Megtévesztően rövid, mondhatni, hiszen minden fejezetben egy külön regényre való anyag rejtőzik még és félelmetes is, hiszen a szocializmus ugyan már a múlté, de bizonyos dolgok még ijesztően ismerősek lehetnek ma is sajnos.