Csoda és Kósza

... ez a könyv nem jött volna létre, ha nincs a lányom, akinek elkezdtem mesélni Csodalóról és Kószálóról, a Gödöllő melletti tanyán élő lovakról, akik közül Kósza, csupa jó szándékból, annyi galibát tudott okozni, hogy Csodának mindig volt mit helyrehoznia, ... ha nincs a fiam, akinek tovább meséltem a két ló történeteit, aki fölvette hangszalagra a rögtönzött meséket, hogy többet hallhassa, aztán mellém ült, és megvárta, amíg leírtam őket, ... ha nincs valaki, aki egyetlen rajzzal el tudta mondani mindazt, amit én sok-sok szóval próbáltam, ... és végezetül, ez a könyv egyáltalán nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan felnőttek, akik szeretnének érteni a gyerekek nyelvén, mert tudják, hogy sokat lehet tanulni tőlük – de, minthogy a fentiek mind voltak, így Csoda és Kósza is itt van a könyvben, már csak olvasni kell róluk, és néha nyeríteni helyettük, lószívvel, ahogy ők is szokták, mondjuk, így: nyíííí-ha-ha-ha-ha-ha, brrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!