Cseres Tibor

Hideg napok - Vérbosszú Bácskában

lazi könyvkiadó kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  408 oldal

,,Amikor a Hideg napokban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek.
Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is.
A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé!"

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 849 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó lazi könyvkiadó kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:408
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly450 gr
ISBN9789632672458
Árukód2582766 / 1141544

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 849 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban