Buza Péter

Túlparti látomás - Séta az időben, a budai Duna-soron

városháza  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  186 oldal

A dunai panorámában többnyire a pesti partról gyönyörködünk. Furcsa dolog ez. Mindent tudunk a bal parti házsor köz- és magánpalotáinak közelebbi történetéről, noha Buda földszintjéről a látványt igencsak ritkán vesszük szemügyre. A jobb parton is ott állnak az ugyanolyan igényesen formált paloták. Amikor az eredeti beépítési képlet kialakult, tervezőik, építtetőik éppen úgy számoltak a folyóval, ahogy a bal partiak. Azzal, amit a Duna-parti státus értékben, látványban, élményben jelent, mégsem tudjuk, milyen házak álltak-állnak itt; pedig még mindig - sokat romlott állapotukban, pusztulások utáni metamorfózisukat követően is - megérdemelnék, hogy észrevegyük őket. Legalább egyszer, történetük belátható évszázadai alatt, a túlparti látomás a Buda hátsó udvarává szegényedett Duna sor szebb korszakait idézi, megrajzolva időnek és térnek hiányos mozaikképét, a feledésbe s érdektelenségbe süllyedt városrész arcvonásait. A képről, ha összeraktuk, még azt is szemtelenül merész dolog volna állítani, hogy hiányos mozaik. Cserepek csak, feneketlen kútból fényre került színes üvegdarabok. De hát hogy is lehetne másként? Az élet teljességéhez képest az örökmozgó filmszalag fény-árny játéka is önkényesen kiragadott mutatvány. Nem tűzhetünk magunk elé megvalósíthatatlan célokat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó városháza
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:186
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly840 gr
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN9799639170468
Árukód2109877 / 1058202

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat