Borbándi Gyula

Nem éltünk hiába - Az Új Látóhatár négy évtizede

TÁRSADALOMTUDOMÁNY

európa könyvkiadó kft.  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  601 oldal

Borbándi Gyula 1919-ben született Budapesten. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett. Részt vett a falukutató mozgalomban. A háború alatt három évig szolgált a hadseregben. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott 1949-ig, amikor politikai okokból elmenekült az országból. Münchenben telepedett le. ALátóhatár alapító tagja, főmunkatársa, 1958-tól 1990-ig felelős szerkesztője volt. A Szabad Európa Rádió egykori magyar adásának hallgatói Gyulai Ernő néven ismerhették. Számos irodalmi, történelmi, politikai esszé, tanulmány, cikk fűződik a nevéhez. 1999-ben Széchenyi-díjat kapott. Fontosabb művei: Tanulmányok a magyar forradalomról (társszerk. München, 1966; Der ungarische Populismus. Maroz, 1976; A magvar népi mozgalom. New York, 1983; Budapest, 1989; A magyar emigráció életrajza. Bern, 1985; Budapest, 1989; Otszáz mérföld. Esszék. München, 1989; Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, 1992; Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Budapest, 1996; Emigráció és Magyarország. Budapest, 1996. Ez a munka az 1950-ben Zürichben alapított, rövid ideig Párizsban, majd 1990-ben bekövetkezett megszűnéséig Münchenben kiadott Új Látóhatár - kezdetben Látóhatár - című folyóirat negyvenéves története. Részletes leírás arról, hogyan körvonalazódott ez az orgánum a legjelentősebb nyugati magyar írók és tudósok szellemi hazájaként, hogyan vívott ki magának nemzetközi rangot, hogyan nyerte és tartotta meg azt a - Márai Sándor, Jászi Oszkár, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Borsody István, Fenyő Miksa, Kerényi Károly, Határ Győző, Hanák Tibor, Csokíts János, Sárközi Mátyás nevével fémjelezhető - értelmiségi elitet, amelynek írói tevékenysége az emigráns közgondolkodást hosszú időre meghatározta.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
949 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:601
BorítóKÖTVE
Súly560 gr
Sorozat TÁRSADALOMTUDOMÁNY
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9630767317
Árukód2106786 / 1016273

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
949 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban