Bodnár Erika

Színia - A magyar ház mágikus titka - Magyar térrendezés

püski-masszi könyvesház kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  180 oldal

Van egy álmom. Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyből teljesen egyértelműen kiderül egy Idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni. Ezek a házak nem mediterrán házak, nem alpesi faházak, nem kínai pagodák, és még csak nem is a kínai feng shui elveit követik. Nekünk, magyaroknak ugyanis olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amelyek a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek. Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, és nem véletlen a különböző díszítések használata sem, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható; olvasata pedig a legmagasabb rendű dolog, ami a földbolygón létezik, és amely így hangzik: ISTEN.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 470 Ft

A termék megvásárlásával

247 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó püski-masszi könyvesház kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:180
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly310 gr
IllusztrációMAKAY ANIKÓ ILLUSZTRÁCIÓI
ISBN9789630656443
Árukód2197267 / 1049776

Vásárlói értékelések, vélemények

-
2014. 06. 21.

Építész szemmel olvasva a könyv több helyen is ellentmond magának, a benne szereplő képek-fotók, és forrásmegjelölések alapján (is) szembetűnő a szerző egyoldalú "tájékozottsága". A benne szereplő jelképek magyarázatai közhelyektől hemzsegnek, szemiotikai szempontból sem kellően megalapozottak. Különben kedves szándék vezérelhette a szerzőt.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 470 Ft

A termék megvásárlásával

247 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat