A rajztanulás sokban hasonlít valamely sportág vagy a hangszeres játék elsajátításához. Ha már tudjuk az alapokat, a fejlődés csakis a gyakorláson múlik.
De mit és hogyan gyakoroljunk? Ebben segít a Jobb agyféltekés rajzolás c. sikerkönyv szerzőjének most megjelenő munkafüzete.
A szerző célja, hogy átfogóan és hatékonyan segítse a rajzolás öt alapvető készségének elsajátítását. A negyven gyakorlat között vannak ismerős módszerek (például a megfordított rajzolás), de az egyes rajzkészségek kapcsán sok új téma is megjelenik. Mindegyik feladatnál megtalálható a szükséges eszközök listája, ezt rövid bevezető, mintarajzok ill. a gyakorlatot követő jó tanácsok egészítik ki. Az előre elkészített keretek rajzlapként is felhasználhatók.
A könyv túllép a ceruzával készített önarcképeken: a gyakorlatok során új témák (csendélet, tájkép, fantáziarajz) és új eszközök (toll, tus, szén, rajzkréta)
is előkerülnek. Az olvasó a füzet végén egy műanyag képsíkot/keresőt talál, amely komoly segítséget nyújt a térhatású rajzok készítésében.
Dr. Betty Edwards a Long Beach-i California State University nyugalmazott művészettanára, a művészet, oktatás és az észlelés pszichológiájának témakörében szerzett doktori címet. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken, művészeti iskolákban és cégeknél (pl. a Walt Disney Company és az Apple Computer).
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
5 +
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
1-5
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5
Kecskemét Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
5 +
Libri Campona Könyváruház
1-5
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
5 +