Az ősforrás

Az a fajta szenvedély, ami az Ősforrást olvasva átjön talán nem is létezett soha, mégis szívbe markoló, az őrület határára taszító érzés mar belém. Azzal a képzettel, hogy csak még 1x-r átélhessem azt, ami talán még sosem volt enyém. Csak még 1x-r azt a pillanatot, amit Dominique átélt, amikor Roark megjelent nála és határozott férfiasságával elvette, ami neki jár. Pusztán azt tette magáévá, ami mindig is az övé volt. Azzal az erővel, ami mindig is bennünk volt, van és él. Él, minden rezgésével az ember része, mindössze nem tud létezéséről. Szeretném hinni, hogy velem is megtörténik csak még 1x-r Hihetetlen mélységekbe taszít ez a könyv. Időnként félelem mar belém, a tudat, ha tovább olvasom, elvesztem minden józanságomat, azt a fajta józanságot amit a társadalom elvár, amitől ma ember, az ember. És amit annyira szeretnék elveszíteni, ha csak egy órára is Állítsátok meg a Világot. Ki akarok szállni! Ez a felkiáltás cseng lelkemben nap, mint nap. Egyre csak feszítenek szét a vágyak. A vágy, a szabadság, a szenvedély, a nyugalom, az élet után. Kuszaságnak tűnő, tűzként lobogó vágyak összevisszasága? Nem tudom, fáj, nagyon fáj, mégis boldogság tölt el, mert mindez az enyém. Nem tudom, honnan jön, nem tudom merre tart, de érzem. Remeg minden porcikám, csak ha arra gondolok, hogy lehet, van valaki, aki ilyen szabad Az a könnyed, mégis vadnak tűnő természetesség, őszinteség már-már olyan érzéssel tölt el, hogy talán én magam írtam, magamról, ezt a világot kifordító, kritizáló, mégis szenvedéllyel szerető könyvet.