Az olajkorszak vége

Ugyan már, ez csak a szokásos világvége-forgatókönyv, amilyen annyi volt már! „Döntsék már el, hogy most lehűlünk, vagy felmelegszünk!" „Nyugalom, amíg pénz van, addig olaj is van!" Ugye ismerős mondatok? Ilyenekkel szoktuk elhessegetni magunktól az egyre ijesztőbb és egyre gyakoribb híreket az egymással szorosan összefüggő globális környezeti és energiaválságról. Ezeknek a hárító mondatoknak azonban annyi hasznuk sincs, mint a sötétben való önbátorító fütyörészésnek. Jobb megállni és körülnézni. A hárítás persze érthető is, hiszen a problémák immár olyan méretűek, s a lehetséges megoldásaik ellen ható rövid távú érdekek olyan erősek, hogy a fenti közhelyekbe menekülünk a fenyegető tények elől. Nehéz elhinni, hogy éppen most válna lakhatatlanná a Föld. Ám ma már nincs kibúvó: szembe kell néznünk a tényekkel, hogy még idejében tehessünk valamit. Már nemcsak az a kérdés, hogy meddig lesz elegendő a Föld olaj- és gázkészlete, amelyre a világgazdaság döntő része épül, hanem az is, hogy elbírja-e a rohamosan túlnépesedő bolygó azt a pusztítást, amellyel ezeknek az energiahordozóknak a kitermelése és elégetése jár. Már most is bőven elegendő okunk van tehát arra, hogy a lehető legkomolyabban foglalkozunk egy új energiagazdaság konkrét megalapozásával. Hogy ez üzemanyagcella, napelem, szélerőmű, árapály-energia, biomassza, takarékosság, vagy más módszer segítségével valósulhat-e meg, arról megoszlanak a vélemények - s ez nem is lehet másként, hiszen mindezt politikai, gazdasági, természeti, kulturális, demográfiai tényezők végtelenül komplex együttese befolyásolja. Ezt az összefüggésrendszert vizsgálja meg minden oldalról a szerző, s ad mindenki számára érthető körképet a jelen helyzetről és a jövő lehetőségeiről. Álljunk meg, nézzünk körül.