A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban részt vevők, illetve az önképzéssel tanulók.
A könyvsorozatot úgy állították össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A szerzők minden könyvet kibővítettek azokkal az ismeretekkel, amelyeket a gyakorlat szempontjából fontosnak ítéltek, vagy az elmúlt évek vizsgatapasztalatai, illetve a középiskolák számára készült tantervek alapján szükségesnek láttak.
Az Olvasó most a hetedik könyvet tartja a kezében, ami az
Internet világába nyújt bepillantást.
A szerzők igyekeztek a leggyakrabban alkalmazott és leghasználhatóbb, lehetőség szerint magyar nyelvű programok segítségével bemutatni az internet használatát.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
5 +
Debrecen Fórum Könyváruház
1-5
Duna Plaza Könyvesbolt
1-5