Az időutazó felesége

Az időutazó felesége

bendre | 2011-10-12 18:23:00

Annyit hallottam már erről a könyvről, és nagyon vártam, hogy megtudjam, mi az ami olyan sikeressé teszi ezt a könyvet.
Első neki futásra nem is jöttem rá. Tudtam a könyvről, hogy az időben ugrál, de a két különböző nézőpontra nem készültem fel, így Clare és Henry nagy találkozása után...

Annyit hallottam már erről a könyvről, és nagyon vártam, hogy megtudjam, mi az ami olyan sikeressé teszi ezt a könyvet.
Első neki futásra nem is jöttem rá. Tudtam a könyvről, hogy az időben ugrál, de a két különböző nézőpontra nem készültem fel, így Clare és Henry nagy találkozása után, újra kellett olvasnom az első fejezetet.
A második nekifutásra már megértettem, mi alapján váltakoznak a fejezetek. Clare nézőpontja viszonylag időrendben meséli el a történetüket, míg Henry története és érzései az időutazás miatt zavarosabbak.
Nagyon úgy tűnik a sok kritika, és vélemény olvasás közben, hogy csak én látom úgy, hogy a remekül felépített történetben Niffenegger sem tudta kiküszöbölni az időutazás paradoxonját.
Clare története szerint hatéves korában megjelenik a mezőn egy harmincéves férfi, aki azt állítja magáról, hogy időutazó és hopp már el is tűnik. Clare gyerekkora így telik, Henryvel, aki hol ennyi évesen, hol annyi évesen de feltűnik a színen.Henry nem árul el semmit magáról ( kivéve azt, hogy Clare a felesége a jövőben), hogy találkozásuk a jövőben véletlenszerű legyen,és még véletlenül sem változtassanak a jövőn. Clare beleszeret és tudatosan készül arra, hogy Henry felesége lesz.
Henry szemszögéből pedig a könyvtárba váratlanul betoppan egy nő, Clare. Henry még nem az a Henry akit Clare ismert gyerekkorában, ez a Henry egy a betegségéből kifolyólag, -amit titkolnia kell- enyhén egoistának és önpusztítónak tűnik. A férfi betegsége nem más, mint az időutazás. Erre a legtöbbször akkor kerül sor ha Henry stresszes helyzetbe kerül és akkor "kizuhan az időből".Hol a múltba, hol a jövőbe kerül, és legtöbbször olyan helyre és időbe kerül amihez érzelmileg kötődik. Clare Henry számára ismeretlen, de a nő randira hívja őt és megkezdődik( vagy folytatódik?) közös életük és kálváriájuk. Clare szerelme megváltoztatja Henryt, csak a betegségből nem tudja kigyógyítani. Pedig mind ketten tudják, hogy a férfi előbb utóbb belehal az időutazásba, hisz mind ketten látták a haldokló Henryt.
Aki olvasta a könyvet gondolom már érti hol a paradoxon, ha nem akkor én vagyok túl kukacoskodó.
Maga a történet a címétől eltérően nem egy Sci-fi, hanem egy rendhagyó, romantikus történet.
Minden tekintetben rendhagyó, hisz itt nem az a kérdés vége szakad- e a boldogságnak, hanem, hogy mikor. Clare élete másról sem szól, csak a várakozásról és aggódásról. Várakozás Henryre, és aggódás, mikor következik be a végzetes utazás.
Számomra a könyvben a legmegrázóbb a férfit ért baleset volt és a kilátástalan helyzet amibe ez sodorta. Ezek után,nekem már szinte felemelő az annyira rettegve várt halál.
Sokan kritizálták a könyvvel kapcsolatban Niffenegger írói hiányosságait, erről az a véleményem, ha valaki képes felépíteni egy ilyen történetet, ennyi szálon , úgy hogy a végére egy kerek történet legyen, aki meg tud írni egy ennyire romantikus regényt, anélkül, hogy giccsbe menne át és a közhely "Összeházasodtak és boldogan éltek míg meg nem haltak" helyett egy " Összeházasodtak, boldogan éltek és küzdöttek, míg meg nem haltak"-ot tud nyújtani nézzük el neki, hogy nem irodalmár.

Viszont az Athenaeum kiadónak jár egy mínusz, mert a könyv ormótlan formája, megnehezítette az olvasást és maga a könyv is kevésbé volt élvezhető, mert nem találtam fogást a könyvön. Erre azért jobban oda kéne figyelni!

Az időutazó felesége

nyuszisz | 2011-10-08 04:40:00

Niffenegger egy nagyon jó ötlet alapján írta a regényét (ráadásul első!), s ez elég volt ahhoz, hogy világhíres legyen. Már csak emiatt is felkeltheti a kíváncsiságunkat, így én is rögtön elolvastam, amint tudtam.

Az ötlet nem más, mint az időutazás, de nem úgy, mint a sci-fi-kben...

Niffenegger egy nagyon jó ötlet alapján írta a regényét (ráadásul első!), s ez elég volt ahhoz, hogy világhíres legyen. Már csak emiatt is felkeltheti a kíváncsiságunkat, így én is rögtön elolvastam, amint tudtam.

Az ötlet nem más, mint az időutazás, de nem úgy, mint a sci-fi-kben, nem kell hozzá időgép, sem semmilyen eszköz, egyszerűen egy genetikai rendellenesség csupán, melynek következtében egy férfi akaratától függetlenül ide-oda ugrál az időben. No persze - szinte - csak a saját idején belül, tehát sem a távoli jövőben, sem a távoli múltban nemigen jár, a történet ideje a nagyjából a nyolcvanas évektől 2008-ig játszódik, plusz az epilógus, amiről nem akarok elárulni semmit. Erre egy nagyon átlagos szerelmi történet épül, melyben van megismerkedés, várakozás, házasság, gyerek, és próbálkozás a gyógyulásra. Ennek köszönhetően elég jól lehet követni a fonalat, az időutazások ellenére.

Megnéztem egy-két kritikát, s mindenhol szuperlatívuszokban írnak a könyvről, én ezekkel nem tudok teljes mértékben egyetérteni, ezért a dicséretekre nem is nagyon akarok kitérni. Negatív kritikát egyébként sem olvastam a könyvről, így ez is kell

Az első fontos kritika talán mindenki számára észrevehető: Niffenegger nem egy tapasztalt író. Fogalmazása sok kívánnivalót hagy maga után, de szerencsére még nincs olyan mélyen, mint Stephenie Meyer a Twilight-tal; nagyobb a szókincse. Viszont, ezért még nem fog senki megállni egy-egy jól sikerült mondatnál, hogy végigelemezze a benne felmerülő képet, vagy egyáltalán elcsodálkozzon az írói géniuszon. Az időutazó felesége nem más, mint egy szórakoztató könyv, amit elvihetünk nyaralásra, vagy bármely más alkalomkor kikapcsolódhatunk vele; gondolkodás nélkül. (Javára legyen írva, hogy ennél többet nem is szándékszik nyújtani, ezt jól közvetíti is a fent látható ronda borító).

Másik nagy hibája, hogy "időutazós" volta ellenére nem képes érzékeltetni az időt. Igazából, a pontos időről csak a fejezetcímekből kapunk tudomást, a kort magát sohasem áll meg jellemezni, pedig lenne mit. Van különbség pl. a nyolcvanas és a kilencvenes évek között.

A főszereplők jellemábrázolása sem tökéletes. A címbéli feleséget igazi ragaszkodás jellemzi, egész élete várakozással telik, de ennek nehézségeiről nem nagyon esik szó. A férfi szeret futni és olvasni (a ponyvaírók valahogy nem képesek megérteni azt, hogy egy főszereplőről semmit nem mond az a jellemzés, hogy szeret olvasni), nyugalmas életet élni, talán az időutazás nem ad alkalmat, hogy ennél több kibontakozzék előttünk.

Ami tetszik a könyvben, egy fontos üzenet, mely szerint nem kell sok dolog egy boldog élethez és számos negatívum leküzdhető, vagy elviselhetővé tehető.

Tipikusan női regény, nem tudom elképzelni, hogy egy férfi élvezettel végigolvasná.