Antalóczy Tímea

Szomszédok közt - Szappanoperák az ezredforduló Magyarországán

jaffa kiadó és kereskedelmi kft.  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  212 oldal

"Magyarországon a rendszerváltást megelőzően, illetve azzal párhuzamosan a szappanoperák óriási közönségsikere jelezte, hogy ez a műfaj igen jelentős társadalmi funkciót tölt be: a nyugati életforma, a gazdagság világa, a piaci és fogyasztói társadalom életmodelljei jelentős részben éppen e műfaj közvetítésével jutottak el a magyar közönség széles tömegeihez. A szappanoperák számának növekedésével együtt egyre több publicisztikus vélekedés született a műfajról, tudományos igényű és színvonalú elemzés azonban annál kevesebb.

Amikor Antalóczy Tímea utatómunkája elkezdődött, vizsgálatának tárgya még a tudomány által lenézett műfajok körébe tartozott; ő azon kutatók egyike, aki először tekintette a tömegkultúra ezen nagyon fontos pillérét a szociológiai kutatás rangjára érdemes területnek, s vette tudományos vizsgálat alá. E könyve eddigi kutatómunkájának egyfajta összefoglalása: a müfaj sokoldalú körüljárása, a fogadtatás sajátosságait sorra vevő, körültekintően egzakt, saját módszereken alapuló elemzés, ugyanakkor annyira olvasmányos és közérthető, amennyire az egy ilyen populáris műfaj elemzőitől kötelezően elvárható, hiszen az ilyen elemzés célja többek között az, hogy a szappanoperák fogyasztóinak óriási tábora tisztában legyen a műfaj nyelvével, belső törvényeivel: hogy ne váljék annak áldozatává."

KAPITÁNY ÁGNES - KAPITÁNY GÁBOR

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jaffa kiadó és kereskedelmi kft.
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:212
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly200 gr
ISBN9789638675996
Árukód2122890 / 1021031

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál