Angyalok és démonok
admin | 2011-09-28 18:50:00
Már eltelt 2 hét is, hogy elolvastam a könyvet, mégsem volt semmi kedvem írni róla. Nem véletlenül. Gondoltam megnézem a filmet is, mielőtt véleményt mondok, de aztuán még inkább elment a kedvem.
Sokszor mondtam már, és örökérvényű is lesz ezek után: vagy megnézem a filmet, vagy elolvasom. A...
Már eltelt 2 hét is, hogy elolvastam a könyvet, mégsem volt semmi kedvem írni róla. Nem véletlenül. Gondoltam megnézem a filmet is, mielőtt véleményt mondok, de aztuán még inkább elment a kedvem.
Sokszor mondtam már, és örökérvényű is lesz ezek után: vagy megnézem a filmet, vagy elolvasom. A kettőt együtt soha. Ugyanis ez már nem az első eset, hogy csalódnom kell. A film a könyv után borzalmas. Mintha nem is ugyanaz lenne a sztori. Mert nem elég az hozzá, hogy kivágtak részeket, még meg is változtatták. Gondolom így jobban érthető annak, aki nem olvasta. Viszont aki olvasta, annak egy nagy kérdőjel. szerintem.
Dan Brown egy régen eltűntnek hitt társaság az Illuminátusok és a Vatikán harcát mutatja be. Az illuminátusok a tudományt dicsőítik, azzal magyaráznak mindent, a keresztények pedig Isten cselekedeteivel. Tudósok kifejlesztenek egy olyan antianyagot, ami az ősrobbanás megismétlésére képes. Ezt ellopják, bíborosokat rabolnak el, és persze Robert Langdon a da Vinci kódból ismét terepre kerül és megment mindenkit. A végén az lesz a főgonosz, akire senki nem számított volna. Egyszóval tipikus jó és rossz harca, ahol a gonoszt félreismerik, a jó győzedelmeskedik. Semmi extra.
Nem tudom, hogy a téma miatt volt-e vagy egyszerűen csak lemaradtam az olvasásssal, de közel két hétig szenvedtem a könyvvel. Ami nálam tragikusnak mondható.
A leírások jók. Mindent részletesen megmagyaráz, hogy ki kivel hol és miért. Elmeséli az illuminátusok történetét, jól bemutatja az ellentéteket és az ellenségeskedés okát. Van benne nyomozás, és sok-sok történelmi helyszín és legenda. Ezekért megérte elolvasni. A sztori amúgy sablon.