Akinek a foga kijött

Az elmúlt év egyik nagy bánata volt számomra, hogy éppen egyik barátom sem rendelkezett újszülött utóddal, amikor megjelent Varró Dániel Akinek a lába hatos című gyermekverseskötete, ugyanis akkor azonnal elkezdtem spekulálni, kinek lehetne megvenni ajándékba, hogy én is el tudjam olvasni. Sajnos barátaim nem siettek a segítségemre a szükség eme óráján, hogy a költő példáját követve megörvendeztessenek egy kisbabával, akit aztán én cserébe megörvendeztethetnék ezzel a nagyszerű és korszerű mondókagyűjteménnyel, így aztán csak azért is elolvastam a könyvet minden apropó nélkül, a saját örömömre.

A kötetben szereplő versek ihletőjét, Varró Misit rendkívül elfoglalt kisbabának képzelem: nem elég, hogy nő, mint a kender és megtanulja azt a számtalan dolgot, amit az ember ilyen zsenge korban meg szokott tanulni, még arról sem feledkezik meg, hogy édesapjának friss nyersanyagot szolgáltasson és állhatatos tevékenységével új kötetek születésénél bábáskodjon. Varró Misi áldásos tevékenységéről tanúskodik az apuka, Varró Dániel legújabb kötete is. Az Akinek a foga kijött cím hallatán kétségünk sem lehet afelől, hogy Misi és szülei újabb nagy mérföldkövet tudhatnak maguk mögött, és hogy az idáig vezető út tapasztalati mély nyomot hagytak mind a gyermek ínyében, mind a büszke szülőkben.

Varró Misi tehát folyamatosan gyarapodik fogban és tapasztalatban, ami már önmagában is örömteli hír lenne, de az általa ihletett kevésbé kis babáknak szóló még korszerűbb mondókák még vidítóbb élményt gyújtanak. Több szempontból is korszerűek ám ezek a mondókák: egyrészt megéneklik a már kevésbé kis babák életének fontos mozzanatait, mint a címben is emlegetett fogzás rendkívül érzékeny témáját:

Akinek épp jön a foga,
bömböléshez van-e joga?

Bizony, joggal mondja: böm,
akinek a foga jön.

Másrészről pedig a mondókák hiteles krónikáját adják a 21. századi, elfoglalt babák életének, akik még játék közben sem szeretnének lemaradni a fontos eseményekről:

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

De az élet olyan örök problémái is terítékre kerülnek a kötetben, mint például hogy hová lesz a zoknik fele (főleg szombat reggelente), vagy hogy mennyi vesződséggel jár szegény kisbabáknak állandóan kipakolgatni a szekrényekből, miután azok a vásott szülők mindent elrámoltak a fiókokba és a polcokra: Sosem ér véget / a kisbaba dolga. A tényfeltárás mellett pedig annyi báj és nyelvi lelemény tükröződik minden versben, hogy nem lehet nem hangosan felolvasni őket az első szembejövő embernek, a De cuki! kiáltásokat megállni pedig végképp lehetetlen. Mindezt Maros Krisztina rajzai pedig még ellenállhatatlanabbá teszik, és miután szinte ár kívülről tudom az összes verset, legszívesebben megölelgetném az egész kompániát. Rajongásom súlyosságát mutatja, hogy Varró Dániel és Misi együttes népszerűsége engem is verselésre késztetett, és így, végezetül, egy rendkívül esetlen limerickbe önteném túlcsorduló érzelmeimet (amely miatt előre is elnézést kérek mind az érintettektől, mind az olvasóktól):

Lakott egy költő Pesten,
Aki aztán apa lett egyszer,
Azóta őt a Misi
Verselésben segíti,
S rettentő cukik ők ketten.

Az elmúlt év egyik nagy bánata volt számomra, hogy éppen egyik barátom sem rendelkezett újszülött utóddal, amikor megjelent Varró Dániel Akinek a lába hatos című gyermekverseskötete, ugyanis akkor azonnal elkezdtem spekulálni, kinek lehetne megvenni ajándékba, hogy én is el tudjam olvasni. Sajnos barátaim nem siettek a segítségemre a szükség eme óráján, hogy a költő példáját követve megörvendeztessenek egy kisbabával, akit aztán én cserébe megörvendeztethetnék ezzel a nagyszerű és korszerű mondókagyűjteménnyel, így aztán csak azért is elolvastam a könyvet minden apropó nélkül, a saját örömömre.

A kötetben szereplő versek ihletőjét, Varró Misit rendkívül elfoglalt kisbabának képzelem: nem elég, hogy nő, mint a kender és megtanulja azt a számtalan dolgot, amit az ember ilyen zsenge korban meg szokott tanulni, még arról sem feledkezik meg, hogy édesapjának friss nyersanyagot szolgáltasson és állhatatos tevékenységével új kötetek születésénél bábáskodjon. Varró Misi áldásos tevékenységéről tanúskodik az apuka, Varró Dániel legújabb kötete is. Az Akinek a foga kijött cím hallatán kétségünk sem lehet afelől, hogy Misi és szülei újabb nagy mérföldkövet tudhatnak maguk mögött, és hogy az idáig vezető út tapasztalati mély nyomot hagytak mind a gyermek ínyében, mind a büszke szülőkben.

Varró Misi tehát folyamatosan gyarapodik fogban és tapasztalatban, ami már önmagában is örömteli hír lenne, de az általa ihletett kevésbé kis babáknak szóló még korszerűbb mondókák még vidítóbb élményt gyújtanak. Több szempontból is korszerűek ám ezek a mondókák: egyrészt megéneklik a már kevésbé kis babák életének fontos mozzanatait, mint a címben is emlegetett fogzás rendkívül érzékeny témáját:

Akinek épp jön a foga,
bömböléshez van-e joga?

Bizony, joggal mondja: böm,
akinek a foga jön.

Másrészről pedig a mondókák hiteles krónikáját adják a 21. századi, elfoglalt babák életének, akik még játék közben sem szeretnének lemaradni a fontos eseményekről:

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

De az élet olyan örök problémái is terítékre kerülnek a kötetben, mint például hogy hová lesz a zoknik fele (főleg szombat reggelente), vagy hogy mennyi vesződséggel jár szegény kisbabáknak állandóan kipakolgatni a szekrényekből, miután azok a vásott szülők mindent elrámoltak a fiókokba és a polcokra: Sosem ér véget / a kisbaba dolga. A tényfeltárás mellett pedig annyi báj és nyelvi lelemény tükröződik minden versben, hogy nem lehet nem hangosan felolvasni őket az első szembejövő embernek, a De cuki! kiáltásokat megállni pedig végképp lehetetlen. Mindezt Maros Krisztina rajzai pedig még ellenállhatatlanabbá teszik, és miután szinte ár kívülről tudom az összes verset, legszívesebben megölelgetném az egész kompániát. Rajongásom súlyosságát mutatja, hogy Varró Dániel és Misi együttes népszerűsége engem is verselésre késztetett, és így, végezetül, egy rendkívül esetlen limerickbe önteném túlcsorduló érzelmeimet (amely miatt előre is elnézést kérek mind az érintettektől, mind az olvasóktól):

Lakott egy költő Pesten,
Aki aztán apa lett egyszer,
Azóta őt a Misi
Verselésben segíti,
S rettentő cukik ők ketten.